U13 – Nem sikerült a pontszerzés a dobogós Várda LA ellen

 


Eger SE – Várda Labdarúgó Akadémia 0-3 (0-1)

U13 kiemelt – 16. forduló

Eger, 2021.04.18.


– A 16. fordulóban a Kisvárda korosztályos csapatát fogadtuk az Északi Sporttelepen. A mérkőzés nagy része a mi részünkről a védekezésről szólt. Már az első percektől nyomás alá helyeztek minket a vendégek, amelyre készültünk is. A széleken próbáltak rést találni rajtunk, de ezeket rendre jól abszolváltuk. Mind az első félidőben és mind a második félidőben a játékosok mindent megtettek annak érdekében, hogy megnehezítsék az ellenfél dolgát és megfelelő eredménnyel hagyják el a játékteret, ami az én véleményem szerint sikerült is. Büszke vagyok rájuk. A védekezésben hellyel-közzel a csapat mindent jól teljesített, viszont támadásban nem tudtunk maradandót alkotni. Próbáltunk építkezni, kontra támadásokat vezetni, de ezek sajnos meghiúsultak már a pálya középső harmadában. Ezt mindenképpen orvosolni kell az elkövetkezendő időkben. Pozitívum, hogy a játékosok az egész mérkőzés alatt nagyszerűen koncentráltak, a cserejátékosok jól szálltak be, illetve a kapusunk 11-es hárított! Következő héten javíthatunk, hiszen szerdán a Nyíregyházát fogadjuk, szombaton pedig Tarpán vendégeskedünk! További sok sikert kívánok a Kisvárdának! Hajrá Eger!

Mérkőzés jegyzőkönyv (Eger SE-Várda LA)



 

Vélemény, hozzászólás?