LU16: Vereség Gödöllőn

Leány U14-es korosztályú csapatunknak sűrű hete van, melynek keretében már kedden pályára lépett. Ezúttal, a dobogóért lévő harcban közvetlen riválisnak számító, Gödöllői SK csapatához látogattunk. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.

A bajnoki álomszerűen kezdődött, hiszen már a legelején tudtunk egy perc alatt két gólt szerezni. Ezt követően azonban valami “szétesett”, hiszen sorra jöttek a hazaiak támadásai – és góljai. A pest vármegyeiek először egy percen belül egyenlítettek, majd kicsivel később öt perc alatt három gólt szereztek.

A második játékrész egy-egy gólt hozott, így csapatunk 6:3 arányú vereséget szenvedett.

Nagy Vivien vezetőedző értékelése:
“Nehéz szavakat találni egy olyan mérkőzés értékelésére, amelyen a labda útjára indítása után, az első 5 percben 0:2-s előnytszereztünk. Azt hittük vége a mérkőzésnek. Szétestünk fejben, a helyzeteinket nem tudtuk gólra váltani és jött a mélyzuhanás. Ellenfelünk már az első félidőben 5:2-re állította be az eredményt – nem érdemtelenül. Második félidőre sokkal céltudatosabban jöttünk ki a pályára, de már csak futottunk az eredmény után. Elfáradtunk fizikálisan és mentálisan is nagyon. Gratulálok Csengeri Lilinek aki mester hármast szerzett ezen a mérkőzésen! Rendezzük sorainkat és átbeszéljük mégjobban, hol csúsztunk el ennyire, hogy ez mai mérkőzés így alakult.”

A csapatnak sok ideje nincs a pihenésre, hiszen ma, azaz 2024. május 16-án 16:00 órától a Mezőkövesd Zsóry vendégei lesznek.

Vélemény, hozzászólás?