Női lélek – Egészséges LÉLEK, Egységes Értékek

 

KÖZLEMÉNY, FELHÍVÁS!


Női csapatokat versenyeztető klubok
vezetői részére!


Tisztelt Klubvezető Urak, Úrhölgyek!

Az Eger Labdarúgó Sport Kft. női csapatai az elmúlt hetekben tapasztaltak alapján, valamint az adatgyűjtésünk során felszínre került problémák, gondok okán kéri segítségüket és támogatásukat egy olyan program, mozgalom, kezdeményezés elindításában, amely a női labdarúgás megítélését, fejlődését, tömegesítését és bázisának szélesítését segíti elő!

Dr. Vitányi László női szakmai szakág igazgató: Edzőként és ami fontosabb, gyakorló szülőként mély megdöbbenéssel és teljes érthetetlenséggel állunk az elmúlt időszakban átélt „élmények” előtt és mélyen a hatásuk alatt vagyunk! Kérjük, hogy a Magyar labdarúgó Szövetség versenyrendszereiben női csapatot  működtető klubok határolódjanak el a történtektől és teljes mellszélességgel támogassák a lenti kezdeményezésünket!

ELŐZMÉNYEK:

Kettő saját tapasztalattal kezdenénk és ezek azok, amelyek egyértelmű lökést adtak a kezdeményezésünkhöz! Mielőtt elfogultsággal vádolnának minket, független, a helyszínen külsös szemlélőként lévő személyeket is megkérdeztünk az eseményekről!

Az első egy U14-es leány mérkőzésen történt, ahol az ellenfél edzője lábtörésre biztatta egyik játékosát, de ami még szomorúbb, hogy az ellenfél szülei olyan trágár, ocsmány módon szidalmazták két játékosunkat, hogy a játékosokat a lelki egészségük miatt le kellett cserélni, pihentetni kellett, de még Egerbe hazaérve is sírva beszéltek róla. A nyomdafestéket nem tűri az, ami akkor és ott elhangzott! Mit tehet egy 10-13 éves lány, amivel megérdemel bármilyen szidást!!!??? Viselkedhet-e úgy, hogy nyomdafestéket nem tűrően kelljen szidni és ha igen, akkor azt a szülő megtorolhatja-e így??? Szerintünk nem!!! NAGYON NEM, SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT SEM!!!

A másik eset felnőtt NB II.-es bajnoki mérkőzésen történt! Lehet-e olyan fontos egy mérkőzés, csinálhat-e bármi olyat az ellenfél játékosa, hogy a másik gárda játékosának szülei olyan trágár és ocsmány módon szidalmazzák, hogy sírjon a pályán és leakarjon jönni? Megteheti-e egy szülő, hogy a másik csapat játékosának anyukáját szidja vagy nemi identitására, származására tesz megjegyzést? Lehet-e ilyen fontos bármilyen amatőr mérkőzés? Bár felnőttről beszélünk, de 15-20 éves játékosok, lánykák szaladgálnak döntő többségében a pályán! Amikor a legnagyobb feladat, hogy a sportágban maradjanak ezek a lányok, megengedheti-e a magyar női labdarúgás, hogy akár csak egy játékos is abbahagyja emiatt??? Szerintünk nem!!! NAGYON NEM, SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT SEM!!!

A két eset rövid időn belül történt játékosainkkal, csapatainkkal! Azt hittük elszigetelt esetről van szó és csak vélt vagy valós sérelmek hozták elő ezeket az indulatokat (ha ez a jó szó…)! Természetesen igyekeztünk körül járni a témát és legnagyobb meglepettségünkre özönlöttek a privát üzenetek példákkal, helyszínekkel, emiatt visszavonult lányokról és még sorolhatnánk!

A konzekvencia megdöbbentő!!! Általános, valós, sok klubra és korosztályra kiterjedő problémáról van szó! Márpedig mi nem megyünk, NEM MEHETÜNK el mellette, igenis tegyünk ellene valamit! Fogjanak össze a klubok az ilyen szülők ellen és vessék ki maguk közül!

A fentiek miatt élünk a mozgalom kezdeményezésével és először önökhöz fordulunk, mert hisszük, hogy a klubok tehetik a legtöbbet egy közös összefogás által!

Nagyon sok helyen kerül elő az Etikai Kódex, az etikett, a Fair Play, a Tisztességes Játék! Ezek azonban nem célirányosan a lelki megtörés, lelki terror ellen lépnek fel! Márpedig a női labdarúgás bizonyos szegleteiben sajnos ez erősen megjelenik!

KEZDEMÉNYEZÉS CÉLJA:

A klubok ÖNKÉNT csatlakozhatnak és határolódhatnak el a hasonló cselekményektől! A szándéknyilatkozat kifejezésével és a kezdeményezés támogatásával önként tennénk azért, hogy ezek a szülők ne látogathassanak a sporteseményeket, hogy a lelki megtörésben, az ellenfélben játszó GYEREKEK megalázását egyértelműnek érző szülők ki legyenek közösítve és egy sportszerűbb közösség felé terelje őket!

Hisszük azt, ha egy klub ezt fontosnak tartja, hirdeti, csatlakozik egy ilyen jellegű kezdeményezéshez, akkor az a klubon belül is pozitív folyamatokat generál!

Ha a rasszizmus ellen feltudunk lépni, akkor a lelki/pszichikai megtörés ellen miért nem tesszük!? Nevelők vagyunk, azért dolgozunk a sport mellett, hogy egészséges felnőtteket neveljünk, akik ha nem lesznek sportolók, akkor is hasznos tagjai lesznek a társadalomnak! Az egészséges alatt pedig a testi és lelki egészséget is értjük! Nem beszélve azon most még kislányok százairól, akik nővé, anyává érve nem a sport mellett fognak érvelni a tapasztalatok miatt!

Egyértelmű célunk az, hogy elérjük a női klubokat és kérjük őket, hogy csatlakozzanak az „EGÉSZSÉGES LÉLEK, EGYSÉGES ÉRTÉKEK” kezdeményezéshez!

Amelyik klub támogatja a kezdeményezést, akkor azt ÖNKÉNT teszi és csapataikra nézve kötelező érvényűnek tartják a kezdeményezésben lévő mozzanatokat, melynek lényege:

  • Bármely olyan esemény, amely során a saját szurkolóik, játékosok szülei az ellenfél JÁTÉKOSAIT szidják, becsmérlik, lelkileg vagy szavakban megalázzák azonnal és határozottan lépnek fel!
  • Ilyen észlelés esetén az illetőt a sporttelepről eltávolítják és a következő 2 hazai mérkőzés látogatásától eltiltják!
  • Amennyiben hasonló eset történik azonnal a sértett lányt közösen védik meg az illetőtől és vele szemben közösen lépnek fel (pl: a két csapat körbefogja a lányt; hátat fordít a szülőnek, stb…)!
  • Megtörtént esetnél a sértett lányt és a sértett csapatot kárpótolják az általuk választott módon (pl: pizza meghívás, közös meccslátogatás, közös program szervezése, stb…). nem az anyagi kiadás a lényeg, hanem az, hogy pozitív élménnyel kerüljön ki belőle a személy, az illető.
  • A kezdeményezésről hírt adnak a saját közösségi felületeiken, honlapjukon és kérik a szülőket a támogatásban
  • Vállalják, hogy a szülők részére személyes felvilágosítást adnak az etikai morálról és arról, hogy milyen programhoz csatlakoztak (Egerben már visszatérő a szülők akadémiája program és az SZMK)
  • Hasonló esetnél egyértelműen, nyíltan elítélik a cselekedetet és elnézést kérnek a sértett féltől (honlap, facebook, stb…)
  • A pozitív, ellenfél szüleitől, szurkolóitól származó élményekről külön beszámol a pozitív benyomást szerző klub, csapat

KEZDEMÉNYEZÉS MEGVALÓSÍTÁSA:

Klubunk a tapasztalt események miatt keresi meg Önöket! Ne teljen el sehol hasonló módon mérkőzés!

A legtöbb pozitív benyomást generáló külön díjat kap a bajnokság végén!

Klubunk azonnal szeretne fellépni a hasonló esetek ellen, nem szeretnénk ha egy lány is elveszne emiatt és továbbra is rossz irányba haladna a női labdarúgás ezen része!

A kezdeményezést az Eger Labdarúgó Sport Kft. indítja el! Az ellenfelektől a legtöbb pozitív cikket gyűjtő klub az év végén külön díjazásban részesül, amely díjat a Titánium Alapítvány ajánlotta fel!

A „VERSENY” VÉGEREDMÉNYE, LÉNYEGE:

Amennyiben egy klub, egy csapat pozitív élményeket, pozitív benyomást kap egy másik csapat szurkolóitól, családtagjaitól, akkor a pozitív élményt szerző klub erről honlapján egy fotóval, rövid cikkel megemlékezik, respektálja azt.

Minden ilyen „dicsérő” cikk egy pontot, ha úgy tetszik gólt jelent a szimpatikus szurkolótáborral rendelkező klubnak, csapatnak. A legtöbb pontot, gólt szerző klub lesz a program győztese, neki a díját vállalta magára a Titánium Alapítvány.

A cél az, hogy a szülők kivessék magukból az agresszív, sportszerűtlen szülőket és elinduljon egy olyan törekvés, hogy a szülők kedvesen (sütivel, jó szóval, biztatással, teával, kedvesen, stb…) várják ellenfeleiket! Bízunk abban, hogy sok olyan cikk jelenik meg klubokról, ahol az ellenfél megdicséri a szurkolókat, szülőket!

KEZDEMÉNYEZÉS VÉGEREDMÉNYE:

SOHA, DE SOHA NE KELLJEN ILYEN KÉPET KÉSZÍTENI EGY LELKI MEGALÁZTATÁS MIATT EGYETLEN EGY LÁNYRÓL SEM, EGYETLEN EGY KOROSZTÁLYBAN SEM!!! NEM LEHET, HOGY EGY LÁNYT ÖT CSAPATTÁRSA VIGASZTALJA, HOGY NE VONULJON LE SÍRVA A BAJNOKIRÓL, MERT Ő CSAK FOCIZNI SZERETNE ÉS VAN EGY VAGY KÉT SZÜLŐ, AKI AZT HISZI, HOGY EGY MEGYE HÁRMAS FÉRFI BAJNOKIN VAN ÉS A SZURKOLÓ AZT MOND AMIT AKAR!!!

NEM ENGEDHETJÜK MEG!!!

KEZDEMÉNYEZÉS FÓRUMAI:

  • program neve: EGÉSZSÉGES LÉLEK, EGYSÉGES ÉRTÉKEK
  • kezdeményező: Eger Labdarúgó Sport Kft.
  • támogató: Titánium Alapítvány
  • honlap elérhetőség: egerse.com/noilelek
  • jelentkezéshez használatos e-mail cím: vezetes@egerse.hu
  • a kezdeményezés hivatalos plakátja:

Nem lehet az, hogy egy 17-18 éves lány sírva akarja abbahagyni, amit szeret, mert van néhány személy, akit nem lehet kordában tartani, mert azt hiszi férfi megyei meccsen van, vagy éppen profikat szidalmaz! Igenis álljanak be a klubok és vessék ki magukból ezeket az egyedeket!

Pusztán támogatást kérünk abban, hogy ne kelljen egyedül harcolni senkivel, hiszen ez egy közös érdek, közös cél!

Várjuk a jelentkezéseket a vezetes@egerse.hu e-mail címen! Továbbá a jelentkező csapatoktól kérjük, hogy az e-mail címre szintén küldjék el azon cikkek linkjét, ahol az ellenfelek szüleit, szurkolóit dicsérik!

A jelentkező klubok logói, pozitív cikkei a honlapunkon megjelennek!

EGÉSZSÉGES LÉLEK, EGYSÉGES ÉRTÉKEK

Fotó: 2023.09.10. U14-es és NB II.-es női csapataink mérkőzése után (Fiatalabb leány játékosaink szurkolóként vettek részt azon a napon)

Sportbaráti üdvözlettel:

Eger Labdarúgó Sport Kft.


Eger, 2023. november 01.

 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!