Daru Márk: ,,Rendkívül jó látni, hogy a gyerekek önfeledten játszanak edzésen és szeretik ezt a sportot.”

Daru Márk edző az Eger SE U8-as korosztályának vezetőedzője. Mellette a megyei első osztályú gárda igazolt játékosa, egyetemre jár, grassroots alapképzéssel rendelkezik, valamint jelenleg a következő fokot tapossa az edzősködés létráján.

 

– Mióta életed része a foci?

Szerintem mióta járni megtanultam, rúgom a labdát, de hivatalosan 7 éves koromban kezdtem el futballozni a helyi csapatnál, ekkor lettem legelőször igazolt játékos.

– Hogyan lett belőled edző?

A futball az életem egyik meghatározó része és mindig tudtam, hogy szeretnék ezzel tovább foglalkozni a sportolás után, esetleg ha úgy alakul, akkor a sportolás mellett. Három évvel ezelőtt érettségi után az egyetem mellett elkezdtem csinálni a licencet és ekkor hatalmas nagy lehetőséget kaptam az Eger SE-től, hogy gyakorolhatom itt ezt a hivatást.

 

– Az U8-as csapattal foglalkozol. Milyenek a fiatal labdarúgók?

Így igaz! Ebben a korban minden gyerek rendkívül lelkes, mindenki sztár focista szeretne lenni és a legnagyobb csapatokban játszani. Ez az egyik legszebb dolog ebben a korosztályban és ezért mindent meg is tesznek. Másrészről a gyerekek a tudást és az új dolgokat rendkívül gyorsan szívják magukban és mutatják meg miket tanulnak. Rendkívül jó látni, hogy a gyerekek önfeledtül játszanak edzésen és élvezik, szeretik ezt a sportot.

– Játékos is vagy az Egernél a megyei első osztályú csapatnál. Hogyan összeegyeztethető a kettő?

A csapat edzőjével van egy egyezségünk, ami alapján dolgozunk együtt, sajnos sok edzésünk a megyei csapattal és a gyerekek edzésével ütközik, de mikor kivétel van, próbálok minden edzésen részt venni és kivenni a részem a munkából.

 

 

– Mi a legemlékezetesebb eddig számodra edzőként?

Rövid idő alatt sok szépet tapasztaltam, vannak közte személyes dolgok és szakmai dolgok is egyaránt. Egy edző számára mindig jó érzés, ha a tanult dolgokat viszont látja a hétvégi mérkőzéseken, tornákon, vagy éppen ha elismerik a munkáját.

– Mi a célod edzőként?

Szeretnék a licenc lépcsőn minél magasabb szintre eljutni és minél nagyobb tudást magamba szívni, későbbiekben szeretnék nagypályás korosztállyal foglalkozni és felnőtt futballban dolgozni.

 

 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


 

Vélemény, hozzászólás?