KLUBÉLET: Elhunyt Szert Gyula egykori játékosunk

Néhány napja elhunyt korábbi legendás játékosunk, Szert Gyula, aki 1955-ben született. Utolsó útjára 2024. május 29-én kísérik, a Rozália temetőben. 14:00 órától gyászmisét tartanak, majd 14:30-tól kerül sor a temetési szertartásra.

Klubunk későbbi legendájának érkezését 1982-ben jelentettük be. A Népújságban 1982. január 05-én jelent meg Békési József interjúja, az előző nap kezdődött felkészülés kapcsán, aki elmondta, hogy Szert Gyulát leigazoltuk Bélapátfalváról.
Az NB2-es együttes kerete ekkor, így festett: Bodolai István, Bartos Sándor, Berecz István, Méhesi Ferenc, Zsidai József, Zágonyi Sándor, Smuczer István, Varga Iván, Lengyel Lajos, Csepregi János, Horváth János, Fenyves Péter, Geiger Ferenc, Kiss Tibor, Kiss Gyula, Szilágyi András, Tabár Endre, Szert Gyula, (ifjúságiak): Szakmár József, Simon Antal, Sass János, Berecz Zsolt, Aranyos Imre, Csendes Bálint, Tóth János. A csapat edzője ekkor Szentmarjay Tibor volt és első helyről vártuk a tavaszi folytatást és végül meg is nyertük a bajnokságot.

fotó: Képes Sport 1984.06.19.

Ezt követően az NB1-ben is meghatározó játékosnak számított, akit a Heves Megyei Hírlap 1984. december 01-én megjelent száma úgy jellemzett, hogy a játékosunkat szinte csak a válogatottak tudják megállítani (kép az újságból):

A 170 centiméter magas és 66 kilogrammos védő (táamdóból lett védő…), egyértelműen alapembernek számított, hiszen a téli edzői “csekkoláskor”, a csapat legjobbjai közé tartozott. Az edzői naplót a Heves Megyei Hírlap közölte (fotó a hivatkozásból):

A kiesést követően a játékos maradt az NB2-ben is, ahol Csank János vezetésével az alábbi kerettel indultunk harcba: Bodalai István (1956), Csepregi János (1958), Csomány Imre (1958), Horváth János (1956), Jávorszky Zoltán (1963), Kiss Gyula (1958), Lengyel Lajos (1959), Megyesi Ferenc (1953), Méhesi Ferenc(1958), Póta László (1963), Sass János, Simon Antal (1965), Simon Attila (1962), Smuczer István (1963), Tasi Lajos (1966), Szert Gyula (1955), Varga Iván (1958), ZsidaiJózsef (1954). Játékengedélyes: Fodor András (1967), Vojtekovszki Csaba (1966).

Ebben a csapatban is meghatározó játékosnak számított.

1988 nyarán – az Egerben töltött 6,5 év után -, Bélapátfalvára tért vissza, de a klub nem feledkezett meg róla és Méhes Ferenccel közösen 1989. július 29-én 18:00 órától, az Eger-Dunaszerdahely mérkőzésen búcsúztatta a klub.

1990. október 22-én 14:00 órától a Bélapátfalva is elbúcsúztatta, hiszen náluk is legendának számított a játékos, az ott töltött öt évével.

A búcsú okán a Heves Megyei Hírlap készített interjút a játékossal, amelyet ezúton idézünk. A nyilatkozat 1990. november 13-án jelent meg és Molnár Zsolt jegyezte a hírlap részéről.

SZGY: Bár korábban Egerben, a közelmúltban pedig Bélapátfalván is elbúcsúztattak az aktív pályafutástól, mégis, azt hiszem, aki egyszer megszerette a labdarúgást, az sohasem tud végleg hátat fordítani a sportágnak. Valóban így van. Én sem tartozom a kivételek közé. Ezért igent mondtam régi jó barátom, Balajti Géza hívószavának. Új csapatomnál, a körzeti bajnokságban szereplő Besenyőteleknél az edzéseket ugyan nem látogatom, de a hétvégeken mindig lehet rám számítani.

HÍRLAP: Azért egy fejezet mégis lezártnak tekinthető az életedben. Mire emlékszel vissza ebből a legszívesebben ?

SZGY: Az úgynevezett „második egri korszak” emléke él leginkább bennem. Már Szentmarjay Tibor keze alatt is jól szerepeltünk, Csank János irányításával pedig kétszer is az élvonalba jutottunk. Igaz, az i-re egyszer sem tettük fel a pontot, hiszen belépőjegyünk mellé mindkétszer retúrt is váltottunk. Az első NB I-es évben még volt esélyünk a megkapaszkodásra. Ma is vallom, bármennyi pontot is gyűjthettünk volna, a riválisaink akkor is kigolyóznak.

HÍRLAP: Sokakat meglepett a döntésed, amikor az alacsonyabb osztályban szereplő Bélapátfalváraigazoltál.

SZGY: A második kiesésünk után megoperáltak a Sportkórházban. Előtte már egy fél szezont sérült lovaglóizommal fociztam végig. A műtét nem hozta meg a várt sikert, ezért egy évvel később ismét kés alá feküdtem. Bár ezután fájdalmaim enyhültek, az NB II-höz szükséges terhelést már nem vállalhattam.

HÍRLAP: A véletlen egybeesés úgyhozta, hogy nemcsak a pályafutásod, hanem új csapatod csillaga is leszállóágba került.

SZGY: Az előző években remek csapat formálódott a Bélkő alján, és gyanítani lehetett, hogy előbb vagy utóbb, de hullámvölgybe kerülhet a gárda. Persze a kiesésre még véletlenül sem gondolt senki. Ugyan végig „partiban” voltunk ellenfeleinkkel, de az erőnléti hiányosságok megbosszulták magukat. —

HÍRLAP: Megfordult-e a fejedben,hogy edzőként, sportvezetőként,netán játékvezetőként tevékenykedj tovább?

SZGY: Nem foglalkoztam ezzel a gondolattal, annál is inkább, mivel a közelmúltban megnősültem, és született egy csodálatosan szép kislányom is. Ezért szabadidőmet inkább velük szeretném eltölteni. De annyit azért ők is megbocsátanak, ha a Besenyőtelekben még játszom egy darabig.

Szert Gyula az 1983/1984-es bajnokcsapatban 23 mérkőzésen lépett pályára, a következő NB1-es szezonban 27 alkalommal. Az 1985/1986-os idényben 21 találkozón, az azt követő NB1-ben pedig 15-ször játszott. Az Eger színeiben töltött időszaka emlékezetes volt mind a klubunk, mind pedig a játékos számára!

Pályafutása során az Egri Dózsában szerepelt először, ahol már a felnőtt keret tagja volt 15 évesen, de innen a Siroki Vasashoz, majd a Bélapátfalvához távozott. Ezt követően érkezett Egerbe, hogy itt is legendává válljon. Távozását követően újfent a Bélapátfalvában, majd a Besenyőtelekben játszott.

Elismertségét jelzi, hogy két klub is búcsúmeccsel köszönte meg a játékát.

KLUBUNK OSZTOZIK A CSALÁD GYÁSZÁBAN!
NYUGODJ BÉKÉBEN, GYULA!