U19: Magabiztos győzelem Hevesen

U19-es korosztályú csapatunk a bajnokság utolsóelőtti fordulójában Hevesre látogatott. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve llenfelünkre kattintva érhető el.

A csapat az első félidőben kettő perc, míg a második etapban öt perc alatt szerzett két gólt, így a lefújáskor magabiztos 5:0-s győzelemnek örülhettünk.

A mérkőzés negyedik találatát szerző Dorkó Patrik értékelése:
“Szakadó eső várt minket a Heves elleni bajnoki mérkőzés előtt. Ismertük az ellenfél játékát és a pályát is, utóbbi eléggé megnehezítette a dolgunkat. Nehezen tudtunk alkalmazkodni a vizes pályához, de ennek ellenére sikerült egy szép győzelmet kiharcolni. A meccs nagy részében mi birtokoltuk a labdát és mi is támadtunk, az ellenfél pedig az előrerúgott labdákból illetve szögletekből próbált építkezni. Az első 20 percben sikerült két találatot szerezni, ami adott egy biztos pontot a mérkőzésnek a mi részünkről. Szokásosan megvoltak a kihagyott helyzeteink, erre most a pálya is rájátszott. Örülök, hogy hozzá tudtam járulni a sikerhez egy góllal, mostantól pedig készülünk a vasárnapi utolsó fordulóra. Jobbulást kívánunk az ellenfélben játszó Molnár Kálmánnak, illetve csapattársunknak, Mikó Balázsnak.”

A csapat utolsó bajnoki mérkőzésén a Talent csapatához látogat. A mérkőzés 2024. május 26-án 11:00 órától lesz Szügyön.

Vélemény, hozzászólás?