U19: Vereség az utolsó mérkőzésen – ezüstérem az alsóházban

U19-es korosztályú csapatunk a balassagyarmati Talent csapatával játszotta az utolsó bajnoki mérkőzését, Szügyön. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.

A Regionális bajnokság alsóházában a tabellát vezető csapat fogadta a második helyen állót.

Izgalmas mérkőzésen, igazi csata zajlott a bajnoki pontokért, amelyet csak kiélezett, hogy a hazaiak a kezdés után rögtön megszerezték a vezetést. Végül otthon tartották a nógrádiak a három pontot, így megszerezték az Alsóház bajnoki címét, míg csapatunk a második pozícióban zárt.

Gyetván Krisztián vezetőedző értékelése:
“Nem indult jól a mérkőzés számunkra, hiszen a hazaiak rögtön támadólag léptek fel és egy korai góllal meg is szerezték a vezetést, ami később a győzelmet jelentette számukra. A kezdeti megilletődöttség után kezdtünk éledezni, több helyzetet is kialakítottunk, amiket szokás szerint nem sikerült kihasználni. A második játékrészben többet birtokoltuk a  labdát, de azt ismét nem sikerült a kapuba juttatni. Így egy döntetlenszagú mérkőzésen minimális vereséget szenvedtünk. Aki ott volt az látta amit látott, a többivel meg kár lenne foglalkozni. Szeretném megköszönni a szülőknek az egész évben nyújtott segítségüket, támogatásukat. A fiúknak pedig a továbbiakban sok sikert kívánok mind a pályán, mind az életben!!! KÖSZÖNÖM!!!”

Vélemény, hozzászólás?