U12: Döntetlen idegenben

U12-es korosztályú csapatunk utolsó idegenbeli bajnokijára utazott, ezúttal Putnokra, ahol a Sajóvölgye Focisuli látta vendégül. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.

A bajnokin a hazaiak szereztek vezetést, azonban csapatunk ezt követően fokozta a nyomást és K. Tóth Szabolcs góljával egyenlítettünk. Hiába volt meg azonban a lendület és az akarat a győztes találatot nem sikerült bevinni.

Káplár Tamás vezetőedző értékelése:
“Az idei szezonban utoljára játszottunk idegenben. A mögöttünk álló mérkőzések rendre szoros találkozót hoztak. Ezúttal a hazaiak tudtak mezőnyfölényt kialakítani a mérkőzés első felében, majd egy rövid visszapasszt követően sikerült megszerezniük a vezetést. Egyrészről nagy erősségünk, hogy képesek vagyunk mérkőzések közben egy fokozattal fentebb kapcsolni. Ezúttal is ez történt, és a kapott gólt követően sikerült az ellenfelet a saját kapuja előtt tartanunk, és több helyzet mellett ugyancsak egy védő hibát követően sikerült kiegyenlítenünk. Másrészről hiányosságunk, hogy nem tudjuk a mérkőzéseket azon a hőfokon elkezdeni, amivel előnyt tudnánk kovácsolni magunknak. Több mérkőzésen is az ellenfél találatát követően kezdtünk jobban focizni. Ebben fejlődnünk kell! A gólszerző K. Tóth Ádám mellett hasznos mezőnymunkát láttunk a gyerekektől, és Országh Barnabásnak is sikerült kitolnia a jó szériáját, remek védésekkel járult hozzá a csapat eredményességéhez.”

Az együttes utolsó mérkőzésére 2024. május 31-én 15:00 órától, hazai pályán, a Várda Akadémia ellen kerül sor.

Vélemény, hozzászólás?