U16: Évértékelő

2008-as születésű korosztályunkból az évek során több játékos is akadémiára került. A 2022/2023-as bajnokságban, a csapat a tizenegyedik helyen végzett, azonban a nyári átalakulást követően már lehetett látni, hogy nehezebb dolga lesz az együttesnek a Kiemelt Bajnokságban.

A csapat vezetését Hegedűs Dávid vette át, akinek eleinte Urbán Barna, majd a későbbiekben Gyetván Krisztián volt a segítője.

A csapat egy új fajta felfogásban lépett pályára, a játékosoknak és a szakmai stábnak egymásra kellett hangolódnia. A téli felkészülést követően már egy határozottab csapat jelent meg a bajnokikon, aminek eredményeként az együttes, nagy csatában a tizenharmadik helyen végzett, amellyel jogot szerzett arra, hogy a következő szezonban is a Kiemelt bajnokságban szerepeljen.

A kapu előtt picit bizonytalanok voltak a fiúk, amit jelez, hogy a bajnokság legkevesebb találatát szereztük, de a csapat harciasságát mutatja, hogy a 26 mérkőzésen szerzett 20 találat, 5 győzelmet eredményezett, ami egy kompakt együttes képét vetíti elénk.

A csapat házi gólkirálya Demeter Buda lett.

Hegedűs Dávid vezetőedző értékelése:
“A csapat szezonja jelentős fejlődést mutatott mind egyéni, mind csapatszinten. A játékosok technikai, taktikai és mentális képességei folyamatosan javultak, köszönhetően az intenzív edzésprogramoknak! Különösen örömteli volt látni, ahogy a fiatalok meccsről meccsre fejlődtek és egyre összetettebb játékstílust valósítottak meg. A csapategység is kiemelkedő volt: a játékosok megtanultak együtt dolgozni, támogatni és motiválni egymást, ami a pályán kívül is erősítette a köteléküket. Mindenki nyitott volt erre a munkára, lelkesen és elkötelezetten dolgoztak az edzéseken és a mérkőzéseken, ami nagyban hozzájárult a csapat év végi sikereihez. Ez a kohézió különösen a nehéz meccseken bizonyult hasznosnak, ahol a közös erőfeszítés és kitartás eredményezett sikereket. Az egész szezon során tapasztalt fejlődés és az erős csapatszellem olyan alapot teremtett, amelyre a jövőben is lehet építeni. Külön köszönet illeti a kollégákat (különösen Gyetván Krisztiánt), akik odaadó munkájukkal és szakértelmükkel hozzájárultak a csapat fejlődéséhez. Összességében a szezon rendkívül tanulságos volt, és remek lehetőséget biztosított a játékosok további fejlődéséhez és az egységes csapat kialakulásához.”

Vélemény, hozzászólás?