U11: Túl a Dunamenti Liga első fordulóján

Szombaton kezdetét vette a Dunamenti Liga, ami az U11-es korosztálynak idén a fő versenysorozata. A bajnokság remek erőpróbának ígérkezik, sok jó csapattal a mezőnyben!

Az első forduló Veresegyházán került megrendezésre! Ezen a hétvégén az Okos Foci Műhely Győr és a Kecskemét volt az ellenfél!

Bánka Balázs vezetőedző értékelése:
“Mondhatni rémálomszerűen kezdődött az első mérkőzés a győriek ellen! Kezdésnél nem volt meg a csapatban a tűz, enerváltan, lassan, körülményesen játszottunk! A hátsó alakzatunk bizonytalankodását kihasználta a jó erőkből álló ellenfél, és 0-3-nál nem igazán látszódott, hogy lenne innen visszaút! Szünetben rendeztük a sorokat, felhívtam a figyelmet, hogy nem kirándulni jöttünk, és igenis higgyünk benne, hogy lehet fordítani, ha mindenki odateszi magát! A jókor jött szépítés, áttörte a gátakat, onnantól kezdve, olyan tempót diktáltunk, hogy gyakorlatilag bedaráltuk az ellenfelet, és a mérkőzés végén az eredményjelző 6-4-es egri sikert mutatott! Rövid pihenő után egy masszív csapat következett, a Kecskemét volt az ellenfél! Viszont az előző meccsen olyan lendületbe jött a csapat, hogy egy perc kétséget sem hagyott, hogy a mai napon ki fog győzni! Az első félidőben is már több góllal kellett volna vezetni, viszont a szünet előtti 2 perces rövidzárlat miatt csak 3-2 volt az eredmény a javunkra, a második félidőben is sikerült fent tartani az iramot, végül 6-2-re nyertünk, ilyen arányban is megérdemelten! Remélem, az első meccsből tanulunk, hogy egyrészt milyen hozzáállással kell kezdeni egy ilyen mérkőzést, másrészt, hogy bármilyen vesztes állásból fel lehet állni!”

A hét sűrű lesz a csapat számára, hiszen kedden és szerdán, Budapesten veszünk részt a nemzetközi Barca Kupán, vasárnap pedig a második forduló következik a Dunamenti Ligában!

 

Vélemény, hozzászólás?