NB3: Győzelem a DVTK II ellen

NB3-as labdarúgó csapatunk hazai pályán lépett pályára, ahol a DVTK II F4R csapatát látta vendégül. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve az ellenfelünkre kattintva érhető el.

A csapatunkban idén először kapott kezdőként élehetőséget bajnoki mérkőzésen 16 esztendős játékosunk Koczka Krisztofer.

A miskolciak az első negyedórában magukhoz ragadták a kezdeményezést, azonban a támadásaikat nem követte eredményesség. Ezt követően a huszonnyolcadik percben Sós Máté vette át a labdát a félpályán, amit a diósgyőriek kapujáig vezetett, majd húsz méterről kilőtte az alsó sarkot – amivel megszereztük a vezetést.

A hatvannegyedik percben Tóth Levente Milán egy oldalvonalhoz közeli szabadrúgást vágott be a hosszú felsőbe – amellyel megduplázta előnyünket.

A mérkőzés végéig az eredmény nem változott, így a csapat megszerezte az idei ötödik győzelmét és fellépett a negyedik helyre.

A mérkőzésről készült videó összefoglaló IDE kattintva tekinthető meg.

Simon Antal vezetőedző értékelése (heol.hu):
“Nagyon taktikus mérkőzés volt, ahol az első húsz percben sikerült a DVTK rohamait megállítanunk. Aztán Sós Máté góljával kicsit megnyugodott a csapat és így itthon tudtuk tartani a három pontot.”

Az együttes legközelebb 2024. október 06-án 13:00 órától a Sényő FC Selyem-Ber vendége lesz.

fotó: heol.hu

Vélemény, hozzászólás?