U13: A Mezőkövesd ellen arattunk sikert

U13-as korosztályú csapatunk a bajnokság ötödik fordulójában a Mezőkövesd Zsóry csapatát látta vendégül. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.

Az egri csapat végig fölényben játszott és bár a gólok csak a második félidőben indultak meg, ettől függetlenül a pályán mutatott dominancia alapján teljesen megérdemelt a siker – és annak aránya is.

A mérkőzésen Horváth Ádám duplázni tudott.

Káplár Tamás vezetőedző értékelése:
“A soron következő bajnoki mérkőzésünket a Mezőkövesd ellen játszottuk. A mérkőzés teljes egészében uraltuk a játékot, és helyzeteket dolgoztunk ki. A gólszerzés a találkozó második felében jött össze, de a mutatott játék alapján nem volt kétséges, hogy melyik csapat szerzi meg a vezetést. Az ellenfél kirúgásaira külön készültünk, sikerült többnyire begyűjtenünk a második labdákat, a hatos játékosok tudatos helyezkedésével. Ezúttal letámadást nem tudtunk gyakorolni, illetve az ellenfél mély védekezésének köszönhetően a középső zónáig nyomás nélkül tudtuk kijuttatni a labdát. A játék főként a középső zónában folyt, távoli lövésekkel néha próbálkoztunk, és a sűrű mezőnyt főleg pontrúgásokkal tudtuk megbontani. Támadásépítésben és befejezésekben sokat kell fejlődnünk. A mögöttünk lévő 4 mérkőzésen összesen 5 gólt tudtunk szerezni, azonban a bajnokságban a mi kapunkat vették be legkevesebbszer, mindössze 3 alkalommal. Külön dicséretes az is, hogy a csapatunk zsinórban 3 találkozón nem kapott gólt. A héten szerdán és szombaton is akadémiai csapatok ellen játszunk. Kellő alázat és koncentráció mellett ezeken a mérkőzéseken is meglepetést tudunk okozni.”

Az együttes 2024. október 02-án 16:30 órától a DVSC csapatát fogadja, majd 2024. október 05-én 11:00 órától Kisvárdán vendégszerepel.

Vélemény, hozzászólás?