U12: Győzelem Debrecenben

U12-es korosztályú együttesünk a bajnokság őszi szakaszának utolsó fordulójában Debrecenbe látogatott, ahol a DVSC vendégeként lépett pályára. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.

A srácok nagyot játszottak és a mérkőzés első szakaszában az egriek, majd az utolsó szakaszában a debreceniek voltak picit fölényben. Azonban részünkről Lengyel Marcell és Gál Gergely tudott betalálni, míg az akadémiai csapat csak egy gólt tudott szerezni, így elhoztuk a három pontot.

Utóbbi játékos 10 szerzett góljával, a mesterlövészek hatodik helyén áll.

A bajnokságban az MLSZ nem tartja nyilván a tabellát, azonban a csapat 11 győzelem mellett mindösszesen 3 vereséget szenvedett, ami szenzációs teljesítmény – ha lenne tabella, akkor a második helyre lenne elegendő.

Fűkő Tibor vezetődedző értékelése:
“Őszintén szólva elképzelésem sem volt arról hogyan fogunk szerepelni, mert év végére nagyfokú fáradtság-tompaság volt a fiúkon észrevehető. Ezért az edzés munkát “lazábbra vettük”, hátha segít az utolsó héten átlendülni. Az első 40 percben azt gondolom hogy valódi helyzetből nekünk volt több. Négyszer álltunk a kapussal szemben száz százalékos ziccer helyzetben, amiből Lengyel Marcell egyet gólra is váltott egy extra egyéni akció végén. Időközben két mezőnyjátékosunk sérülés miatt már a második 40 percben nem tudott a csapat segítségére lenni. Az igazság az, hogy ebben az időszakban az energiánk kezdett fogyatkozni és a mérkőzés már nagyrészt a védekezésről szólt. DE !! Ami EXTRA EXTRA, hogy Mindenki erőn felül teljesítve elképesztő futómunkát letéve az asztalra  küzdött. Minden lövésbe valaki belelépett, blokkolt vagy a kapusaink voltak rendkívül magabiztosak. A legjobb pillanatban egy labdaszerzés utáni gyors ellentámadás végén Gál Geri kettőre növelte az előnyünket. Három perccel a vége előtt szépítettek a hazaiak, de a meccs végéig már nem változott az eredmény. Azt szoktunk mondani, hogy “ha mindenki bele ad mindent bármi történhet elégedettek leszünk” de ma bebizonyosodott ha mindenki belead mindent annak SIKER az eredménye!!!!! Jó pihenést kellemes ünnepeket MINDENKINEK!! Hajrá ESE”

Vélemény, hozzászólás?