NŐI FUTSAL NB1: Győzelem hazai pályán
Női futsal NB1-es csapatunk játszotta az idei év első tétmeccsét. Ennek keretében a bajnokság tizenharmadik fordulójában a Csepel FC USE gárdáját láttuk vendégül Tiszafüreden. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.
Nehéz mérkőzésre számítottunk, hiszen a fővárosiak nagyon kevés gólt kapnak és masszívan védekeznek. Ezt most is láthattuk, hiszen mélyen a kapujuk elé helyezkedtek és leginkább kapus kidobásokkal próbálták megtörni védelmünket. A lányaink igyekeztek minél hamarabb labdát szerezni és támadást indítani. Végül sikerült magabiztos, három gólos győzelmet aratni, amellyel továbbra is negyedik helyen állunk a bajnokságban.
A góllövőlistát 20 találattal Pintér Petra vezeti, a második pozícióban Jakab Zsófia található 13 góllal, míg Kota Szabina a negyedik helyen áll 10 egységgel – egészen elképesztően néz ki ez a lista is.
Csapatunk aláírta a mérkőzés labdát, amit a bajnoki után átadott Forgó Zsoltnak, aki az első NB1-es meccsén működött közre.
A bajnokságban válogatott szünet következik, ahol a kimagasló teljesítmény ellenére sem vagyunk érdekeltek, majd a Magyar Kupában folytatják a lányok.
Dr. Vitányi László vezetőedző értékelése (heol.hu):
“Nagyon érdekes mérkőzésen vagyunk túl. A vendégek többet tartották levegőben a labdát, mint a talajon. Ezért igyekeztünk gyorsan megszerezni és a saját játékunkat játszani. Ezt a vendégek provokációval próbálták megnehezíteni, aminek egy-két kivételtől eltekintve ellenálltunk. Összességében nehéz derbin, de megérdemelten tartottuk itthon a három pontot. Gratulálok a csajsziknak! Köszönet a mai napon is a szurkolóknak! Nem utolsósorban gratulálunk a bemutatkozáshoz és sok sikert kívánunk az NB1-ben is Forgó Zsolt sporttársnak!”
A következő mérkőzés időpontja még nincs meg, de a Máltai SE csapatához fogunk látogatni a 2025. január 17-18-19-i hétvégén.