NŐI NB2: Az Újpestet fogadjuk

Női NB2-es labdarúgó csapatunk a bajnokság tizenhetedik fordulójában, az egész másodosztály legnagyobb rangadóján az Újpest FC csapatát fogadja.

A fővárosiak egy rendkívül megerősített kerettel érkeznek Egerbe, hogy eldöntsék  a bajnoki cím sorsát. Az Újpest nyári átalakulásáról (a MOL belépését követően) egy cikkben már úgy írták, hogy “gyerekjátéknak tűnik a bajnoki cím megszerzése”. Ennek ellenére az egri hölgyek mindösszesen három ponttal lemaradva követik a lila-fehéreket. Az ősszel idegenben 1:1-es döntetlent játszottak a felek, lila-fehér mezőnyfölény mellett – azonban hozzá kell tenni, hogy a találkozó nagy részében egy könnyen adott piros lap miatt tíz emberrel játszottunk.

Honlapunk rövid összefoglalót készített az “odavágó” kezdőcsapatának játékosairól – ami az esélyeket is tökéletesen megmutatja.

Annak ellenére, hogy a listavezető több gólos győzelme a papírforma, az egri lányok nagyon készülnek, hiszen szeretnék megnehezíteni a bajnoki favorit dolgát.

Csapatunkból a már “szokásos” sérülteken kívül nem áll a csapat rendelkezésére Nagy Daniella, valamint betegséggel küszködik Végh Katalin, Hegedűsné víg Klaudia és Pócs Réka is, míg Jakab Zsófia továbbra is az eü. stáb “kezében” van. Bízunk benne, hogy nem kell mindenkit nélkülöznie a bajnoki mérkőzések számát tekintve, immáron csúcstartó vezetőedzőnknek.

A jelzések szerint szép számú közönség fog érkezni mindkét oldalról, ezért szeretnénk a szurkolók figyelmét felhívni, hogy az épületbe csak az előzetesen leadott játékosok és stábtagok léphetnek be. Tekintettel arra, hogy a vendégek nem voltak hajlandóak névsort küldeni, így részükről azok mehetnek be, akik az idei szezonban bajnoki mérkőzés jegyzőkönyvében szerepeltek (akár játékosként, akár stábtagként). További információ, hogy a vendégek a parkolótól tekintett bal oldalon, míg a hazaiak ugyaninnen nézve a jobb oldalon tudnak a lelátóra felmenni és helyet foglalni. Az öltözőben és a pálya környékén csak a rendezők és a regisztrált sajtó munkatársak tartózkodhatnak.

A találkozó játékvezetője Kalmár Petra lesz, munkáját Elischer Márk és Trapp Enikő fogja segíteni.

Bíró Petra csapatkapitány várakozása:
“Természetesen izgatottan várjuk a szombati megmérettetést. Nem titok, hogy van tét, mivel ha bezsebeljük a győzelmet, még nyílt marad számunkra a bajnokság, lehet sansz a feljutásra. Viszont én azt tapasztalom az öltözőben, hogy ez nem rettenti meg a csapatot, inkább felspanol minket. Bármennyire is papírforma az ellenfelünk győzelme, mi sportszerű játékkal és azzal amit tudunk meg akarjuk nehezíteni a dolgukat! Mindenki keményen dolgozik egész évben, megfelelő terhelést kapunk, szerencsére magas létszámmal edzünk, így szerintem csak rajtunk múlik, hogy megyünk ki a pályára. Bízom benne, hogy egy jó mérkőzést tudunk játszani és mindenki aki a pályán van 100%-ot fog kiadni magából.”

A találkozó 2025. április 12-én 18:00 órakor kezdődik az Északi Sporttelepen.

Vélemény, hozzászólás?