U15: Vereség a fővárosban

U15-ös korosztályú csapatunk a Regionális Kiemelt bajnokság huszonkettedik fordulójában a Mészöly Focisuli csapatához utazott. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.
Nem ígérkezett könnyűnek a vizit, hiszen a bajnokságot magabiztosan vezető hazaiak, az eltelt 20 mérkőzésen majdnem nyolc szerzett gólos átlagot értek el.
Ezt sajnos a mi meccsünkön is tudták tartani, így pont nélkül tértünk haza.
Gyetván Krisztián edző értékelése:
“Bizakodva vártuk a mérkőzést az előző hetekben nyújtott teljesítmények miatt. Azonban a nagy bizakodásnak nyögés lett a vége. Játékunk nyomokban focit is tartalmazott, teljesen enerváltan, kishitűen léptünk pályára, az akarat is megjelent igaz csak itt-ott ami egy katasztrófális játékhoz vezetett. A mérkőzésről a többit a srácokkal majd megbeszéljük az öltözőben, mert lesz mit. Ez a hozzáállás akkor sem elfogadható, és magyarázható, ha az ellenfélnél több korosztályos válogatott lépett pályára. Ezeket nem az eredmény miatt mondom, mert volt olyan is, hogy 4:1-es vereség után megdicsértük a játékosokat. Viszont keseregni nem szabad, pénteken újabb mérkőzés ahol kíváncsi leszek arra melyik arcát mutatja, majd a csapat.”
Az együttes legközelebb 2025. május 09-én 18:00 órától a Gloriett csapatát fogadja.