U12-es korosztályú együttesünk mozgalmas héten van túl. Az Országos Bajnokságban két találkozón is pályára lépett, mellette pedig partner csapatainkkal is megmérkőzött.

A bajnokság először a DEAC otthonában lépett pályára, majd a Kisvárda csapatát fogadta. A mérkőzések részletes jegyzőkönyve ellenfeleinkre kattintva érhetőek el.

Ezúttal részletes beszámolót kértünk a vezetőedzőtől, hogy jobban betekinthessünk a remekül szereplő csapat meccseibe.

A korosztályban nincsen tabella, de ha lenne, akkor az igen előkelő második helyen állna az együttes.

Fűkő Tibor vezetőedző beszámolója:
“Az utolsó hazai bajnoki mérkőzésen a Kisvárda csapatát fogadtuk. Először is! Köszönjük, hogy játszhattunk füvön! Az egyetlen olyan ellenfél látogatott hozzánk akit idén nem sikerült még legyőznünk! Persze tudjuk hogy nem az eredmény a lényeg de a gyerekek ezt azért máshogyan élik meg. Kicsit örülök is neki hogy ennyire sűrű hét végén volt ez a meccs mert senkinek nem volt ideje rágörcsölni. Kedden a DEAC csapatához látogattunk, ahol olyan gólokat szereztünk amiből, ha egy van egy meccsen az is szuper: itt volt 4 ilyen! Előbb Horvát Ádi fejelt egy szépségdíjas gólt, a második 20 percben előbb egy Gál Geri szóló után szerzett szép találatot, majd egy labdaszerzés után Lengyel Marci rúgta ki a rövid felső sarkot. Fordulást követően Kovács Áron pukkasztotta ki a felső sarkot tizenegynéhány méterről, és Fazekas Beni is csúsztatott egyet az ellenfél hálójába! Azt azért hozzá tenném, Bertók Úr egy büntetőt azért megfogott, ha már ott volt a kapuban 🙂
Másnap, szerdán a Körzetközpontjaink (Heves, Hatvan, Gyöngyös) ellen játszottunk minitornát, mindenki jól érezte magát!
Szombaton újra bajnoki. Ismét nagy akarással és sok hibával sikerült játszanunk! Főleg a támadó harmadban nem sikerülnek jól a döntéseink! Rendszerint létszámelőnyben robogunk, de kisiklik a dolog valahol! A védekezésünk BOMBA volt mint az utolsó 7 fordulóban mindig Lévai Ákos vezetésével olyan volt mint egy FAL ha véletlenül ezt átrúgták Katona Áki résen volt! 2:0-nál azt gondoltuk, hogy a vége csak játék és mese lesz, de a vendégek hamar szépíteni tudtak! Azt gondolom, az utolsó 20 percben megint többször lezárhattuk volna a találkozót, de úgy látszik a bevált forgatókönyvet szeretik a srácok! Én had izguljak, de csak sikerült behúzni! Elképesztő amit művelnek a srácok most már sokadik hete. BÜSZKESÉG MEGINT!!! Hajrá ESE!!!”

Az együttes a bajnokság utolsó fordulójában 2025. június 11-én 16:00 órától a Mezőkövesd vendége lesz.

Vélemény, hozzászólás?