U10: Tornagyőzelem veretlenül

U10-es korosztályú csapatunk Dunakeszire utazott, ahol a Juniális Kupán vett részt. Ahogy azt már megszokhattuk remekül előkészített pályán, jó ellenfelek ellen mérhettük le hol tartunk a képzésben.
A szervezők még a remek időt is elintézték a csapatoknak.
Együttesünk a “B” csoportba kapott besorolást, ahol 20:2-es, imponáló gólaránnyal, első helyen jutottunk tovább.
Ezt követően a Vasas és a Jászfényszaru legyőzésével kerültünk a fináléba, ahol a Gödöllőt három góllal sikerült felülmúlni – így megnyertük a tornát.
A kanadai táblázat élén hármas holtverseny alakult ki, ahol az egri Szternák Flórián is helyett kapott, 10 szerzett pontjával.
Eredményeink:
Eger – BVSC = 2:1
Eger – Szigethalom = 4:0
Eger – Göd = 10:0
Eger – Újpest U9 = 3:0
Eger – III: Kerület = 1:1
Negyeddöntő:
Eger SE – Vasas = 1:0
Elődöntő:
Eger SE – Jászfényszaru = 3:0
Döntő:
Eger SE – Gödöllő = 5:2
Hegedűs Zsolt vezetőedző értékelése:
“Végtelenül büszke vagyok a gyerekekre, akik a nagy melegben szinte egész nap a pályán voltak. Reggeltől egészen késő délutánig remek játékot nyújtottak. Már a csoportmérkőzések során is érezhető volt, hogy duzzadunk az önbizalomtól és szinte végig rettentően koncentráltak vagyunk. Azt gondolom a nagy meleg ellenére erővel is remekül bírtuk, hiszen mind az elődöntőben mind a döntőben hatalmas energiákat mozgattunk meg aminek köszönhető volt ez a győzelem.”