KLUBÉLET: Véget értek a táboraink

Az Eger Labdarúgó Sport Kft. minden évben megrendezi nagy érdeklődésre számot tartó táborait. A korábbi tapasztalatoknak megfelelően a létszám korlátunkat az idei nyárra már jelentősen meg kellett emelnünk a túljelentkezések miatt – hiszen mindenkinek szeretnénk lehetőséget biztosítani a részvételre.
Ez természetesen több edzőt is vonz maga után, de ezt a kollégáink is bevállalták, támogatták.
A mai nappal véget ért a negyedik – egyben utolsó – turnusunk.
Rengeteg program, ugrálóvár, lézerharc, medence, lézerharc, foci, jókedv, kacagás tarkította a hetet. Mi úgy láttuk, hogy a háttérben dolgozók mellett, a tábort vezető kollégáink biztosan jót aludtak…
Négy héten keresztül tudtátok velünk tölteni a nyarat és köszönjük, hogy szinte az összes helyünk betelt. Most már lassan kezdődnek az edzések, mi pedig jövőre várunk ismét Titeket!
Köszönjük a részvételt!