NŐI NB2: A Ferencvárossal játszottunk

Női NB2-es labdarúgó csapatunk a felkészülés első edzőmérkőzésén lépett pályára. Ellenfele pedig nem más volt, mint a regnáló bajnok, a Ferencváros. A találkozóra Mezőkövesden került sor.
Nem mondhatjuk, hogy fél vállról vettek volna minket, a Zsóryban edzőtáborozó vendéglátók, hiszen a Kostic M. – Ott E., Németh A., Frajtovic A., Gágyor Z., Fenyvesi E., Kovács E., Nagy V., Gégény P., Nagy V., Diószeg F. nem éppen egy tartalékos sornak tűnt.
Az egri lányok nagyon harciasan álltak be a küzdelembe, hiszen az első fél órában abszolút egyenrangú ellenfelei voltak a fővárosi gárdának, azonban ezt követően négy beadásból is gólt szereztek a zöld-fehérek.
A második játékrészben már egyértelműen dominált Albert Flórián csapata és végül magabiztos sikert aratott.
FERENCVÁROSI TC – EGER SE = 10:0 (4:0)
Eger: Andor T. – Pócs R., Kovács N., Végh K., Bíró P., Kota Sz., Végh D., Pintér P., Fazekas V., Bukta N., Jakab Zs.
csereként pályára lépett: Veres V., Csengeri L., Bagó D., Kóka B., Pifku N., Bacsó L.
Dr. Vitányi László vezetőedző értékelése:
“Nagyon örültünk, hogy a bajnok immáron második évben is felkért minket egy találkozóra. Büszkeség ez a klubnak és a lányoknak is. A munka közepében van mindkét együttes, ettől függetlenül a Fradi frissebb volt. Az első játékrész eléggé rendben volt, sajnos a fordulás után már nem tudtunk koncentrálni és több súlyos egyéni hiba is becsúszott. Reméljük jövőre is játszhatunk a fővárosiakkal.”
A csapat a jövőhéten két találkozón is pályára lép, 2025.07.30-án 18:00 órától Mezőkövesden az FTC LU19 ellen, míg 2025.08.02-án 11:00 órától a szintén élvonalbeli Budaörs vendégei leszünk.