NB3: Továbbjutás a kupában

NB3-as labdarúgó csapatunknak a mögöttünk hagyott hétvégén nem volt bajnoki mérkőzése, ellenben a MOL Magyar Kupa első fordulójában pályára lépett.

Együttesünk a Gyöngyösi AK vendégeként harcolt a továbbjutásért. A találkozó részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.

A Kömley Károly Sporttelepen rendezett találkozón képviseltette magát a szurkolótáborunk is, ami boldoggá tette a fiúkat. Az első félidő hosszabbításában Paizs József lépett ki a védők közül, majd a kapust is elfektetve szerezte meg a vezetést, majd a győzelmet egy remekbe szabott támadás végén Dinawi Sedi biztosította be miután higgadt cselt követően a kapuba talált, mellyel Simon Antal tanítványai a második fordulóba jutottak.

Bukrán Erikék előtt sűrű hét áll, hiszen két hazai bajnokival folytatódik az NB3-as pontvadászat. Szerdán a DVTK II. csapata, míg vasárnap a szomszédos Füzesabony látogat a Szentmarjay Stadionba.

Simon Antal vezetőedző értékelése (heol.hu):
“Az első félidőben nagyon lassan és nagyon sok hibával futballoztunk, nem tudtuk átjátszani a gyöngyösiek szoros védekezését, de aztán szép lassan felőrültük őket. Sok sikert a Gyöngyösnek!”

fotó: heol.hu (Albert Péter)

Vélemény, hozzászólás?