LU16: Győzelemmel kezdtünk az idegenbeli rangadón

Leány U16-os korosztályú csapatunk a Regionális bajnokságban megkezdte szereplését, ahol elsőként a DVSC-DEAC vendégeként léptünk pályára. A találkozó részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.
Rögtön nehéz találkozóval kezdtük a bajnokságot, hiszen a debreceni csapattal az elmúlt bajnokságban a végletekig kiélezett harcot vívtunk – ahol végül mi szereztük meg az aranyérmet, vetélytársunk pedig két ponttal lemaradva második helyen végzett.
Szerencsére a lányok átérezték a rangadó súlyát és már a találkozó elején magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést – a nyolcadik percre megérkezett a vezetésünk is. A szünetig sikerült mindezt megduplázni.
A második játékrészben két perc alatt két gólt szereztünk, amellyel a lényegi kérdések eldőltek és végül magabiztos, öt gólos győzelmet arattunk a rangadón.
Csengeri Lili négy találattal kezdte meg az idei gólgyártását.
Szívósné Bozsó Renáta vezetőedző értékelése:
“A tavalyi ezüstérmeshez látogattunk az első fordulóban. A lányok izgultak, tavasszal kiélezett meccsen tudtuk legyőzni őket. 3 játékosunk akadémiára távozott, vannak sérültjeink, egy kis átszervezést igényelt s felállásunk. Higgadt, türelmes, fegyelmezett játékot kértem a csapattól. Csengeri Lili korai vezető gólja után bátrabb lett a játékunk, kezdeményezőbben léptünk fel támadásainkban. Azt gondolom, hogy győzelmünk nem forgott veszélyben, jó hozzáállással magabiztosan hoztuk el a három pontot.”
A csapat legközelebb 2025. szeptember 13-án 10:00 órától a Vasas csapatát fogadja.