NB3: A Budafok érkezik a kupában

NB3-as labdarúgó csapatunknak a hétvégén nincsen bajnoki mérkőzése, azonban a remek sorozatnak köszönhetően, a MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában is érdekeltek vagyunk.

Hétvégén ennek megfelelően az egy osztállyal magasabban jegyzett Budafoki MTE érkezik Egerbe.

A budafokiak az NB2-ben eddig négy pontot gyűjtöttek, ami egy sikert és egy döntetlent jelent – ezek mellett négyszer hagyták el vesztesen a pályát. Az eddigi hat találkozójukon három gólt szereztek és kilencszer rezgett meg a hálójuk. Az együttes a kupasorozatba az egri mérkőzéssel csatlakozik.

A mieink a harmadosztályú pontvadászatban a középmezőnyben helyezkednek el. Három vereség mellett, győzelemből és döntetlenből is kettőt számlálunk. Az eddigi hét találkozón 7 gólt szereztünk és tizenhármat kaptunk.

A kupában – ellenfelünkkel ellentétben -, mindkét fordulóban érdekeltek voltunk. Először Gyöngyösön, majd Sajóbábonyban harcoltuk ki a továbbjutást, így a sorozatban most lépünk pályára először hazai környezetben, egyúttal az Öregriek és az Agria Korps táborai előtt.

A találkozót Sándor Csaba vezeti, tevékenységét Benkő Róbert és Szilágyi Zsolt segíti. Érdekesség, hogy az eddigi két kupamérkőzést szintén a mostani játékvezető dirigálta és kétszer Szilágyi Zsolt, egyszer pedig Benkő Róbert volt a segítője – azaz kijelenthető, hogy összeszokott hármas dirigálja – ráadásul jól ismerik már csapatunkat.

Az összecsapás 2025. szeptember 13-án 11:00 órakor kezdődik a Szentmarjay Stadionban.

Vélemény, hozzászólás?