LU16: Óriási siker a rangadón

Leány U16-os korosztályú csapatunk a bajnokság második fordulójában a Vasas Kubala Akadémia csapatát látta vendégül. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.
Már az is figyelemreméltó volt, hogy a fővárosiak a nyitó fordulóban 14 találatot értek el a Kisvárda ellen, de ellenfelünk erősségéről mindennél többet mond, hogy a tavalyi szezonban pontveszteség nélkül és 227-0-s (!!!) gólkülönbséggel lettek bajnokok.
Ennek megfelelően izgalmas, lüktető találkozót láthatott a szép számú hazai és a szintén jelentős létszámú és rendkívül lelkes vendég szurkolósereg.
A találkozó elején ragadtuk magunkhoz a vezetést, ami a félidőig ki is tartott. A szünet után egyenlítettek a vendégek, majd egy perc alatt mindkét csapat betalált, így döntetlennel értünk el a hajrához, ahol már csak mi szereztünk gólt, így óriási izgalmak közepette sikerült itthon tartanunk a három pontot.
Csengeri Lili az első fordulóhoz hasonlóan, ezúttal is mesternégyest szerzett.
Szívósné Bozsó Renáta vezetőedző értékelése:
“Egy nagyon jó erőkből álló csapat érkezett, mezőnyben sokat birtokolták a labdát. Az egri lányok viszont olyan hozzáállást mutattak a mai napon is, amit edzőként szenzációs átélni. Csapatunk szilárdan együttműködött, nagyon jó egyéni teljesítményeket láthattak kilátogató szurkolóink. Mind a 14 játékos dicséretet érdemel!”
Az együttes legközelebb 2025. szeptember 18-án 15:30 órától a Kazincbarcika vendégeként lép pályára.