NB3: Kiesés a kupából

NB3-as labdarúgó csapatunknak szünet volt a bajnokságban, azonban a remek szereplésnek köszönhetően mérkőzéssel töltötték a hétvégét, hiszen a MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában a Budafoki MTE csapatát fogadtuk. A találkozó részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.
A másodosztályban szereplő ellenfelünk kezdeményezően lépett fel, de játékosaink felvették a harcot erősebb riválisunkkal. Az első fél óra végén egy rögzített szituációt követően jutottak előnyhöz a látogatók.
A második játékrészben továbbra is mezőnyben folyt a játék, többször sikerült ellenfelünk kapuja elé kerülnünk, azonban a félidő közepén a budafokiak megduplázták előnyüket – ezzel eldöntve a továbbjutás sorsát.
Mindkét csapat büszke lehet szurkolótáborára, akik igazán kitettek magukért és kiváló hangulatot teremtettek.
Simon Antal vezetőedző értékelése (heol.hu):
“Zártan és fegyelmezetten futballoztunk, az első félidő végén pontrúgásból szerzett vezetést a vendégcsapat. A fordulás után is tartottuk a lépést ellenfelünkkel, akik a játékrész derekán újabb gólt szereztek. Az eredményben végül megmutatkozott a két csapat közti különbség, de nem érheti kritika a fiúkat, mert ami bennünk volt, azt kiadtuk magunkból.”
A csapat legközelebb az NB3-as bajnokságban 2025. szeptember 21-én 16:00 órától a Gödöllő vendégeként lép pályára.