NB3: A DVSC II. csapatát fogadjuk

NB3-s labdarúgó csapatunk a bajnokság kilencedik fordulójában, hazai környezetben a DVSC II. együttesét látja vendégül.
Simon Antal tanítványai, a Gödöllőn aratott sikerrel a tabella hetedik helyére kerültek. Az eddigi nyolc találkozóból háromszor győztesen, háromszor pedig vesztesen vonultunk az öltözőben, míg kétszer egy pontot szereztünk. Tíz szerzett és tizenöt kapott gólunk van eddig. A házi góllövőlistánkat Boros Gábor vezeti négy találattal.
Az elmúlt fordulóban betalált a Gyirmótról igazolt Farkas Bence is, de a tizenhat esztendős Szabó Ádám debütálása is megsüvegelendő teljesítmény.
A vendég együttes hazai pályán szenvedett vereséget a Kisvárda második gárdájától. A debreceniek jelenleg a tabella tizenkettedik helyén állnak. Az eddigi bajnokikon egy győzelem és három döntetlen mellett, négy alkalommal hagyták el vesztesen a pályát. Hozzánk hasonlóan eddig tizenötször vették be a kapujukat, míg tizenegy találatot szereztek. Az eddigi leggólerősebb játékosuk a 20 esztendős Batai Tamás, aki korábban már hat alkalommal az élvonalban is szerepelt.
Ellenfelünk öt mérkőzés óta nem tudott nyerni, így bizonyosan plusz motivációval érkeznek Egerbe.
Az elmúlt bajnokságban mindkétszer a hajdúsági alakulat szerezte meg a három pontot.
A találkozót Horváth Dániel vezeti, tevékenységét Dr. Bencze András és Dr. Kulcsár Judit segíti.
A mérkőzés 2025. szeptember 28-án 16:00 órakor kezdődik a Szentmarjay Tibor Stadionban.
HAJRÁ EGER!!!