U10: Putnokon jártunk

U10-es korosztályú csapatunk Putnokra utazott, ahol az MLSZ által felügyelet Országos Kiemelt bajnokság aktuális fordulójában lépett pályára.

Ellenfeleink között a Sajóvölgye Focisuli, a Salgótarján, a Mezőkövesd és a DVTK együttesei szerepeltek.

Csapatunk jó iramú mérkőzéseken edződhetett és a négy mérkőzés között győzelmet is sikerült aratnia az Elek Ákos Sportcentrumban.

A pályára lépő keret:
Hegedűs Zente, Kovács-Kolozsvári Lóránt, Lu

kács Marcell, Kása Márton, Galajda Marcell, Gonda Gellért, Emedo Maxim, Répási Ferenc, Gál Tibor György, Fejes Zalán.

Molnár Axel edző beszámolója:
“Úgy gondolom tanulságos torna volt. A hozzáállással megvoltam elégedve. Rengeteg helyzetet tudtunk kidolgozni, ami már pozitívumnak számít. Sikerült két nagyon szoros mérkőzést vívnunk, ahol jobban is játszottunk, de olyan hibákat követtünk el hátul, amit ez ellenfelek megbüntettek, mi pedig hatalmas lehetőségeket puskáztunk el. Az eredményektől függetlenül elégedett vagyok a csapat teljesítményével. Dolgozunk tovább és megpróbáljuk minimalizálni a hibákat hátul. Hajrá Eger!”

 

Vélemény, hozzászólás?