NŐI FUTSAL NB1: Izgalmas mérkőzés a TF otthonában
Női futsal NB1-es csapatunk a bajnokság nyolcadik fordulójában a TFSE vendégeként lépett pályára. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.
Nem ígérkezett könnyűnek a találkozó, hiszen a bajnoki ezüstérmes, válogatottak sorával rendelkező csapat idén is a bajnoki címért harcol. A találkozót megtekintette Frank Tamás, a női válogatott szövetségi kapitánya, aki vezetőedzőnkkel is hosszasan egyeztetett. Ismét egy sikeres lépés és egy pozitív visszacsatolás arról, hogy a futsal szakágunk jó irányba halad.
Az első félidőben a csapat bebizonyította, hogy talán nem csak két válogatott kerettag van együttesünkben. Kiválóan működött a védekezésünk és a támadásainkba történő átmenet is jól nézett ki. Kota Szabina duplája között, a rengeteget dolgozó Kovács Nelli is betalált, így három gólos előnyre tettünk szert. Ezt követően egy perc alatt két góllal zárkóztak a hazaiak, majd a válogatott egyik tagja, Pintér Petra növelte előnyünket, így a félidőben két gólos vezetéssel pihenhettünk.
A második játékrészben nyíltabb játékot láthattunk, mindkét csapat előtt adódott lehetőség, de a szerencse a hazaiak mellé állt, hiszen két percen belül egyenlíteni tudtak, melyek közül az első találatukat egy öngólnak köszönhették. Ezt követően mindkét együttes próbálta megszerezni a győzelmet, így rendkívül izgalmas és lüktető lett a bajnoki. Három perccel a vége előtt a hazaiaknak már kigyűltek a faultjaik, amikor is Jakab Zsófia labdaszerzést követően kicselezett mindenkit, még az ellenfél kapusát is – aki kivetődve tudta csak a labdát kézzel elütni. Apró szépséghiba, hogy többen is úgy látták, hogy mindez a büntetőterületen kívül történt. Azonban a játékvezető sípja néma maradt és a még picit csalódott játékosaink mellett a fővárosiak megszerezték a vezetést. Az utolsó két percben mindent egy lapra tettünk fel, tíz másodperccel a vége előtt hárman vihettük a labdát az ellenfélre, de nem sikerült egyenlíteni, így pont nélkül tértünk haza.
Az élvonal góllövőlistáját továbbra is játékosunk, Pintér Petra vezeti.

Dr. Vitányi László vezetőedző értékelése:
“Nagyon örülök, hogy sikerült a szövetségi kapitánnyal egyeztetnünk és személyesen láthatta, hogy csapatunk folyamatosan lépked előre. Természetesen csalódott vagyok, hogy három gólos előnyt követően pont nélkül maradtunk, de ez a mérkőzés is bizonyította, hogy a figyelmünk nem lankadhat egy pillanatra sem. Remek játékvezetés mellett, egy góllal megérdemelten nyertek a hazaiak, de büszkék lehetünk mi is magunkra.”
A csapat legközelebb 2025. november 14-én 18:30-kor a Nagykanizsát fogadjuk Tiszafüreden.

