U7: Harmadik hely Újpesten

U7-es korosztályú csapatunk Budapestre utazott, ahol az Újpest által szervezett tornán vett részt. A csapat eddig is rengeteg kupán, tornán vett részt, nagyon sok játékperc van a játékosokban és örömmel vettük a mostani lehetőséget is.

Sok mérkőzést sikerült ismét játszani és bár a vége felé kicsit kiengedtünk, bronzéremmel térhettünk így is haza.

Hegedűs Zsolt vezetőedző beszámolója:
“Hétvégén egy remek tornán vehettünk részt Újpesten, ahol egy “TK” tornát szerveztek. Remek csapatok ellen, egy nagyon jól megszervezett eseményen érezhetően most nem tudtuk azt a játékot játszani, amit szoktunk. Talán csak az első három találkozón, utána valami megtört és elfogyott a lendület. Ennek ellenére büszke vagyok a gyerekekre, hiszen egész fél évben ember feletti teljesítményt nyújtanak. Érezhetően fáradunk, egyre többször érzem, hogy már nem koncentrálunk eléggé, de ez volt a lényege ennek az őszi szezonnak. Első évünk, rengeteget mentünk, több ezer kilométer, rengeteg óra edzés, mérkőzés. Szinte végig jártuk az országot és rengeteget fejlődtünk. Újpesten egy harmadik helyet sikerült megszereznünk. Még egy hónap hátra van, amiből megpróbáljuk a legtöbbet kihozni.”

Vélemény, hozzászólás?