LU17: Vendégségből hoztunk három pontot
Leány U17-es korosztályú futsal csaptunk az Országos Bajnokság hatodik fordulójában Lakitelekre utazott, ahol a Dirner-Siland vendégeként lépett pályára. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.
A hazaiak jó játékkal lepték meg kissé tartalékos lányainkat, akiknek idő kellett mire felvették a mérkőzés ritmusát.
Összességében az eredmény ellenére egy jó mérkőzésen vagyunk túl, ahol nem a legjobban játszottunk, de így is sikerült elhozni mindhárom pontot.
A csapat jelenleg második a bajnokságban, a góllövőlistán pedig Csengeri Lili 59 találattal éllovas.

Bíró Petra edző értékelése:
“A mérkőzés kicsit nyögvenyelősen indult számunkra, sajnos rengeteg hibával játszottunk. A kilencedik percben viszont megtört a jég és betaláltunk az ellenfél kapujába. A lányok ezután nagyjából felébredtek és elkezdtünk játszani. A második félidőben már nagyon sok olyan momentum volt, ami kívülről is jól nézett ki. Sikerült kialakítani a létszámelőnyös játékhelyzeteket, illetve egyre több labda nélküli mozgás volt jelen. Külön kiemelném Pifku Noémi balos gólját, amit egy szép összjáték előzött meg! Összességében egy jó mérkőzést tudtunk játszani, az ellenfél nem keseredett el, az utolsó percig próbált ránk nyomást helyezni, de megérdemelten hoztuk el a három pontot.
A csapat legközelebb 2025. december 06-án 12:00 órától a Gyulai Amazonokat fogadja a PVG-ben.


