U11: Gyengébb nap után is második helyen telelünk

U11-es korosztályú csapatunk a Dunamenti Liga negyedik fordulójában Budapestre utazott, ahol az Ikarus Sporttelepén szeretett volna minél több pontot gyűjteni.

Ellenfeleink között a házigazdák mellett a BVSC, a Siófok és a bajnokság esélyese, a Kecskemét várt ránk. Meglepetésre két alkalommal is vereséget szenvedtünk, majd felpörögtünk és a somogyi csapat után, a forduló rangadóján a kecskeméti csapatot is legyőztük.

Ezzel az eredménysorral a második helyen várjuk a tavaszi folytatást.

Bánka Balázs vezetőedző értékelése:
“Elég felemásra sikerült ez a hétvége, „pestiesen szólva”, ezt a teljesítményt nem láttam jönni! Egész ősszel, szinte minden hétvégén extra motiváltan léptünk pályára, ez hozta magával azt a teljesítményt, azt a ritmust, amivel jól néztünk ki! Az első három meccsünkön viszont ez most hiányzott, nem volt meg a fókusz, fejben nem voltunk ott, és talán ennyi nagy egyéni hiba egész ősszel nem volt! Az első meccsen, bár domináltunk, 2-1-es vereséget szenvedtünk két védelmi baki után a BVSC ellen, és talán ez is rányomta a bélyeget a következő meccsekre! Két mögöttünk helyezkedő csapat ellen játszottunk, először az Ikarustól szenvedtünk fájó vereséget, úgy, hogy a védekezésünk miatt bizonytalanok voltunk végig! Majd a sereghajtó Siófok ellen is hátrányba kerültünk, viszont annyi pozitívum elmondható, hogy valahogy sikerült fordítani, két szép egyéni Menyhárt Totó „villanással”, de a játék összképe továbbra is gyenge volt! Hogy aztán az utolsó fordulóban a tavalyi bajnok, jó formában lévő listavezető Kecskemét következzen, ami elnézve a napot, nem sok jóval kecsegtetett! Viszont felszívtuk magunkat, újra azt játszottuk, amiben erősek vagyunk, a párharcokat sokkal jobb százalékban nyertük meg, és harciasabbakká váltunk! Sikerült egy szép győzelmet aratni, hátrányból fordítva, 2-1-re egy szép Prokaj Beni fejesgóllal a végén, amivel azért szépen zártuk az őszt! Ezért is fájó a mai nap eleje, ha össze szedettebbek vagyunk még szebb helyen is telelhettünk volna, viszont tavalyhoz képest rengeteget léptünk előre, ebben a mezőnyben sikerült élcsapattá válni, de rengeteget kell dolgozni majd, hogy ez tavaszra is így maradjon!”

Vélemény, hozzászólás?