NŐI NB2: A Ferencvárossal mérkőztünk meg
Női NB2-es labdarúgó csapatunk idei második felkészülési mérkőzésén az aktuális bajnoki címvédő Ferencváros ellen lépett pályára. A találkozónak a Mezőkövesd Zsóry edzőközpont adott helyet.
A Bajnokok Ligájában szereplő klub immáron harmadik alkalommal hívja meg együttesünket, amelyet mindig nagy megtiszteltetésnek veszünk és örömmel teszünk eleget az invitálásnak. Az összes eddigi közül, talán a mostani ígérkezett a legnehezebbnek, hiszen az első tavaszi élvonalbeli találkozóhoz most vagyunk a legközelebb, ráadásul ifj. Albert Flórián tanítványai a téli időszakban magabiztos sikereket arattak. A Fradi a három januári találkozóján először az osztrák első osztályú Südburgenlandot (6:1 arányban) és First Viennát (szintén 6:1 arányban) majd a szlovén listavezető ZNK Mura-t (5:0 arányban) múlta felül.
Rendkívül fiatal együttessel léptünk pályára, hiszen a kezdőcsapatunk átlagéletkora 20 év volt, amelyben helyett kaptak a már stabil játékosnak számító 2008-as játékosaink (Pócs Réka, Jakab Zsófia), a 2010-es Csengeri Lili és először szerepelt a felnőtt együttesben a 2011-es Novák Zsófia.
Az első félidőben közel egyenrangú partnerei voltunk a zöld-fehéreknek, annak ellenére, hogy a találkozó elején egy büntetőből vezetést szereztek. Több helyzetet is kidolgoztunk és a mezőnyben is igyekeztünk a saját játékunkat megvalósítani. Egy védelmi hibát azonban újfent kihasznált a bajnokcsapat és a félidő utolsó mozdulataként megszerezték a harmadik találatukat egy szögletet követően. A második félidőben már csak szakaszokban tudtuk felvenni a versenyt a Fradival és végül sima vereséget szenvedtünk.
FTC-TELEKOM – EGER SE = 9:0 (3:0)
FTC-TELEKOM:
Barti Luca – Németh Adél, Ott Eszter (CSK), Gődér Brigitta, Túróczy Anna, Milagros Diaz, Vlada Kubassova, Csányi Diána, Diószegi Fanni, Alesia Garcia, Nagy Vanessza
csereként pályára lépett: Milica Kostic, Jadyn Edwards, Nikol Dimanova, Nagy Viktória, Gágyor Zille, Kovács Eszter.
EGER SE:
Andor Teodóra – Pócs Réka, Végh Diána, Kovács Nelli, Novák Zsófia, Bagó Dóra, Pintér Petra, Kota Szabina, Végh Katalin, Csengeri Lili, Jakab Zsófia.
csereként pályára lépett: Bíró Petra, Veres Vivien, Fazekas Vivien, Libertényi Adél, Csirmaz Dorina, Pifku Noémi.

Dr. Vitányi László vezetőedző értékelése:
“Mindig nagy megtiszteltetés a Fradi ellen pályára lépni. A Rapid Wien és a Ferencváros csapatai elleni mérkőzéssel az idei felkészülésben is sikerült megmutatni a lányoknak, hogy mit képviselnek az erős klubok, erős csapatok. Annak örülök, hogy 55-60 percig tudtunk bátran játszani és helyzeteket kidolgozni, mezőnyben is focizni. Sajnos ezt követően az erőnléti és egyéb különbségek kiütköztek, de rendkívül hasznos találkozón vagyunk, ezúton is köszönjük a meghívást.”
A csapat legközelebb 2026. február 14-én 13:00 órától a szintén élvonalbeli Szekszárd otthonában lép pályára.