NŐI FUTSAL MAGYAR KUPA: Búcsú a sorozattól

Női futsal csapatunk a Magyar Kupa negyedik fordulójának visszavágóján a Tolna-Mözs együttesét fogadta. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.

Két gólos hátrányból kellett volna csodát tennie a lányoknak az ország egyik legjobb csapata ellen. Az eredeti “hazai pályánk” egyéb foglaltsága miatt kompolti albérletbe vonult volna a csapat, azonban a héten az MLSZ illetékeseivel történő egyeztetés után Gyöngyös, a Vályi Nagy Károly Tornacsarnok lett az ideiglenes otthonunk. Sajnos a bemelegítés a lányainknak leginkább a csarnok rendezéséből állt, amelyből a két szakvezető is kivette részét.

A találkozó elején a vendégek sztárjátékosa szerzett előnyt a tolnaiaknak, majd Kota Szabina még férfi pályán is ritkán látható szenzációs góllal egyenlített, de egy percen belül egy távoli átlövéssel újra vendég előnyt jegyezhettünk fel, akik félidőre jelentős előnyre tettek szert.

A második játékrész igazi parázs, ki-ki meccset hozott, ahol csak egy találat született és végül a látogatók megérdemelten jutottak be a négyes döntőbe.

Dr. Vitányi László vezetőedző értékelése (heol.hu):
“Nem voltak ideálisak a körülmények, hiszen amíg a vendégek melegítettek addig mi gerendákat és kapukat pakoltunk, ennek ellenére egy rendkívül motivált és jó napot kifogó ellenféllel találtuk szemben magunkat, akik az első félidőben egyértelmű fölényben játszottak. A második játékrészben felnőttünk a feladathoz, de megérdemelt vendég siker született.”

A lányoknak az élvonalbeli bajnokság folytatódik, ahol öt fordulóval a zárás előtt még reális esélyük van a legjobb négy közé jutásra. Ehhez az első és egyik legfontosabb lépést a következő fordulóban kell megtenni, 2026. február 13-án 18:30 órától az Újpest ellen lépünk pályára Tiszafüreden.

Vélemény, hozzászólás?