NŐI FUTSAL NB1: Vereség Csepelen
Női futsal NB1-es csapatunk a bajnokság tizennyolcadik fordulójában Budapestre utazott, ahol a Csepel vendégeként lépett pályára. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.
Sok hiányzóval indultunk útra, ráadásul a keretben is volt olyan, aki sérüléssel bajlódott, ettől függetlenül a pontok megszerzésében bizakodtunk.
Összességében sikerült is irányítani a mérkőzést, de a kapu előtt határozatlanok voltunk. Gyors gólváltást követően döntetlennel pihentünk. A második félidő is hasonló képet mutatott, mi irányítottunk, de meg volt a veszély a hazaiakban is. Sikerült megszereznünk a vezetést, majd néhány kapufa és kihagyott helyzet után egyenlítettek a fővárosiak egy távoli lövéssel. Végül másfél perccel a vége előtt szintén egy távoli pontrúgásból a győzelmet is megszerezték, így pont nélkül maradtunk.
Helyzetünk megnehezedett, hiszen három fordulóval a vége előtt csak három egység az előnyünk, így a bajnoki döntőért zajló harcban most már nem nagyon hibázhatunk.
A góllövőlistát továbbra is Pintér Petra vezeti, de a két debreceni gólgyáros nagyon feljött rá. Kota Szabina az ötödik helyen áll, míg Végh Katalin a mostani duplájának is köszönhetően a tizedik helyre ugrott fel.

Dr. Vitányi László vezetőedző értékelése (heol.hu):
“Ezt a mérkőzést már picit az öltözőben elvesztettük. A lányok akartak, igyekeztek, de rengeteg hibát vétettünk. A mentális felkészültségen kellene még változtatnunk és akkor ezek a mérkőzések meglennének. A hazaiak koncentráltabbak voltak, jobban összpontosítottak és a döntő szituációkból ők jöttek ki jól. A feladatunk egyszerű, ha szeretnénk a bajnoki döntőért játszani, akkor pénteken hazai környezetben nyernünk kell.”
A csapat legközelebb 2026. február 27-én 18:30 órától a Gyulai Amazonok együttesét fogadja Tiszafüreden.


