U9: Két eseményen is részt vettünk

U9-es korosztályú csapatunk izgalmas és eseménydús hétvégén van túl.

A keret egyik fele Budapestre utazott, ahol a Dunamenti Liga ötödik fordulójában az Ikarus Sporttelepen lépett pályára. Ellenfeleink között az MTK, a Budapest Honvéd, a Kecskemét, a Vasas és a Kelen volt megtalálható.

Erős ellenfelek ellen léphettünk pályára, hiszen a bajnokság első két helyezettje is a riválisok között volt. Ettől függetlenül nem úgy sikerült a nap, ahogy a szakmai stáb eltervezte, sok hibát vétettünk játékban.

A résztvevő játékosok:
Aczél Tamás, Bajzát Bence, Szabó Dávid, Kiskartali Dávid, Gál Tibor György, Hegyi Zoltán Hunor, Petrik Bálint László.

A keret másik fele nemzetközi találkozóra volt hivatalos. A csapat Kassára utazott, ahol 2X25 perces mérkőzéseken minitorna keretében az FC Kosice és a CFT Academy ellen mérhette le hol tart. A csapat ráadásul nagyobb pályaméreten játszott, így a nemzetközi ellenfél mellett, ez is kihívás elé állította a játékosokat, de a szakmai stáb elégedetten térhetett haza a túráról.

A résztvevő játékosok:
Orosz Hunor Bendegúz (kapus), Vajó-Méreg Csaba, Váczi Péter, Tóth Olivér, Balogh Bulcsú, Bartók Szabolcs, Debreczeni Donát, Bagyinszki Tamás, Veres Bálint.

Nagy Barbara vezetőedző értékelése a kassai túráról:
“Kétszer nagyobb pályán, szokatlan körülményekhez kellett alkalmazkodnia a gyerekeknek. Szemmel láthatóan a szlovák csapatok tapasztaltabban mozogtak a hatalmas kassai pályán, ahol les és büntető terület nélkül zajlott a játék. 100 percet játszottunk, mely azt gondolom minden résztvevő gyermek számára fejlesztő volt. A gyerekek megtapasztalhatták azt, hogy a nagyobb pályán még több futásra van szükség. Remek hozzáállással, becsülettel küzdött mindenki. Nagyon elégedett vagyok a srácokkal, mert bátran felvállaltuk a párharcokat, egyéni játékban, remek megoldásokat láttam. Hiányosságaink a mai napon azok a játékhelyzetek voltak, melyre mi még nem edzünk. Köszönjük szépen a meghívást, nagyon hasznos volt számunkra a kassai túra.”

Szabó Márió edző értékelése a budapesti eseményről:
“Ez nem a mi napunk volt. Nem működött a támadás, védekezés, nem voltunk elég agresszívek, könnyű gólokat ajándékoztunk ellenfeleinknek. De azért akadt pozitívum is Aczél Tamás és Hegyi Zoltán teljesítménye. Dolgozunk tovább, a hétvégén máris lesz esélyünk a javításra!”

A csapat a Dunamenti Ligában legközelebb 2026. március 01-én fog pályára lépni szintén Budapesten.

 

Vélemény, hozzászólás?