NŐI FUTSAL: Újabb válogatott meghívó érkezett

Női futsal NB1-es csapatunknak pihenője van, hiszen a válogatott összetartása zajlik a héten. Szerencsére nem egri játékosok nélkül, így mi is izgatottabban figyelhetjük a felkészülést.

Ahogy arról már beszámoltunk a négyszeres válogatott Pintér Petra és a szintén négyszeres válogatott Jakab Zsófia kapott meghívót az esedékes edzőtáborba. A hétvégi mérkőzést követően jeleztük, hogy a sérüléssel bajlódó Zsófi nem bírta még a terhelést, felépüléséhez további 5-8 napra van szükség. A klub és a válogatott közös egyeztetés után abban maradt, hogy ezért ezúttal eltekintenek fiatal játékosunk szereplésétől.

Frank Tamás a megüresedő helyre végül ismét egri játékost invitált, hiszen az abszolút újonc Kovács Nelli kapott meghívót, így Petrával együtt képviselik az egri színeket a válogatottban. Ezzel elmondható, hogy immáron három játékosunk is Egerből lett válogatott, ami óriási eredmény.

Nelli három évvel ezelőtt igazolt Egerbe (egyébként Petrával egyidőben) és azóta meghatározó játékosa klubunknak. Nagypályán eddig 53 bajnokin szerepelt, míg futsalban 21 NB2-es bajnokin 11 gólt ért el, az élvonalban pedig 41 találkozón 12 találatot jegyez. Bár általában technikás, taktikus és kemény játékát jegyezzük meg, de ahogy a számok is mutatják a kapu előtt sem “téved el”.

Nelli és Petra két alkalommal is pályára léphet a válogatottban, a mérkőzések:
2026.03.19. (csütörtök) 16:00: Magyarország-Olaszország – Budapest, Vasas Sterbinszky csarnok
2026.03.21. (szombat) 17:00: Magyarország-Olaszország – Budapest, Vasas Sterbinszky csarnok

Kovács Nelli a válogatott újoncának véleménye:
“Nagyon jó érzés volt, amikor megtudtam, hogy számítanak rám a válogatottban és mindent megfogok azért tenni, hogy bizonyítsak, hiszen ilyen nem sokszor adatik meg az ember életében. Hálás vagyok a csapatnak es azoknak, akik segítettek, hogy idáig eljuthattam. Nagyon izgatottan várom már az edzéseket és a meccseket is egyaránt.”

HAJRÁ MAGYAROK, HAJRÁ CSAJOK!
CSAK AZ EGEEEEER!

 

Vélemény, hozzászólás?