NB3: Vereség hazai környezetben

NB3-as labdarúgó csapatunk a bajnokság huszonharmadik fordulójában, hazai környezetben fogadta a Gödöllő együttesét. A találkozó részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.

A mérkőzés szomorúan indult, hiszen Kugler Gyula, “Kugi” tiszteletére egy perces megemlékezést tartottak a csapatok.

Eléggé rosszul kezdtük a találkozót, hiszen a tizenkettedik percben egy távoli lövést hárított Bukrán Erik, azonban a kipattanóra a vendégek reagáltak, így megszerezték a vezetést. Hét perccel később ismét kapusunk ütött ki egy labdát, de a gödöllői játékos észlelt ismét gyorsabban és vágta a léc alá a labdát, így gyorsan két gólos hátrányba kerültünk. Ezt követően mindkét csapat előtt adódtak helyzetek, de a szünetig újabb gól már nem esett.

A félidőben két helyen is változtatott Simon Antal és úgy tűnt, hogy ennek meg is lehet az eredménye, hiszen az első helyzet előttünk adódott. Azonban három perc elteltével egy finoman szólva is véleményes büntetőhöz jutottak a látogatók, amit értékesítettek – hiába érezte hálóőrünk a megfelelő irányt. A gödöllőiek továbbra is támadásban maradtak és a hatvannegyedik percben szerzett találattal lezárták a még nyitott kérdéseket és végül magabiztosan gyűjtötték be a három pontot.

A találkozó videós összefoglalója IDE kattintva érhető el.

Csapatunk a remek rajtot követően, immáron négy vereséget számlál, de továbbra is a középmezőnyt jelentő kilencedik helyen tanyázik.

Céró Bálint sportigazgató értékelése:
“Szeretnénk elnézést kérni a kilátogató szurkolóinktól. Ez sajnos nagyon hitehagyott teljesítmény volt. Remélem mindenki átérzi milyen helyzetbe kerültünk és elgondolkodik rajta. Hajrá Eger!”

A csapat legközelebb 2026. április 11-én 12:00 órától a DVSC II. vendégeként lép pályára.

Vélemény, hozzászólás?