U7: Arany és bronz Hajdúböszörményből
U7-es korosztályunk két csapattal lépett pályára a Hajdúböszörményben megrendezésre kerülő AP Talent Cup rendezvényen.
A két csapat most is megmutatta, hogy az elvégzett munka kifizetődő, hiszen egyikük a döntőbe, a másik pedig a “kisdöntőbe” jutott és ha már ott jártak meg is nyerték mindkettőt.
A torna legjobb játékosa Kiskartali Bence lett.
Az eseményről a vezetőedzőt kértük meg, hogy adjon értékelést.

Hegedűs Zsolt vezetőedző értékelése:
“Nagyon elégedett vagyok a látottakkal . Tudtam eddig is, hogy sok van a most lehetőséget kapó gyerekekben, de sose voltam úgy maradéktalanul elégedett. Egészen mostanáig. Rengeteget fejlődtek a gyerekek egyénileg. Technikai tudásban és fejben is hatalmas a kontraszt már, ahhoz képest, ahol elkezdtük. Nagyon boldog voltam, mert végig önfeledten, mosolyogva alapelveinket betartva játszottak. Cseleztek, labdát vezettek, egy pillanatig sem izgultunk, hogy ha nyomás alatt is játszunk, ne csak bele rúgjunk a labdába. A torna legjobbja Kiskartali Bence lett, de nem volt könnyű dönteni, mert rajta kívül mindenki fantasztikus teljesítményt nyújtott. Kék csapatunk a döntőben a Juventus Oradeát, piros csapatunk a bronzmeccsen a Kisvárdát verte nagyon magabiztosan. Remélem továbbra is töretlen marad a fejlődésünk. Büszke vagyok minden pályára lépő gyerkőcre.”

A fényképeket köszönjük a készítőnek, Jakab Sándornak.