NŐI FUTSAL NB1: Megkezdjük a rájátszást
Női futsal élvonalbeli együttesünk tavaly újoncként, története során először szerepelhetett a legmagasabb osztályban, ahol bravúros teljesítménnyel a negyedik helyet szerezte meg – ami mellett mi adtuk a gólkirálynőt is.
Az idei évben a céljaink nem változtak, a biztos bennmaradás az alapfeladat és szerettük volna csökkenteni a különbséget a TOP 3 csapat irányába. Ez nem jött össze maradéktalanul, mert bár játékban többet mutattunk, az eredményesség gyérebbre sikerült és nem jutottunk a felsőházi rájátszásba. A negyedik pozíciót ezúttal a Csepel szerezte meg – a sors fintora, hogy háromból kétszer is legyőztük őket. A bajnokság két újonca idén a Gyula és a Nagykanizsa volt, akik ellen a hat mérkőzésből négyet elveszítettünk és ezek a pontok finoman fogalmazva is hiányoztak a végelszámolásnál.
Pozitívumként tudható be, hogy rendszeresen tudtunk teremben edzeni, három játékosunk (Jakab Zsófia, Pintér Petra, Kovács Nelli) debütált a válogatottban és az alapszakasz során a harmadik legtöbb találatot jegyeztük, meccsenként majdnem négy gólos átlaggal zártunk. Ebben az évben is mi adjuk a gólkirálynőt.
A lányok az 5-8 helyért zajló párharc első körében lépnek pályára oda-visszavágós rendszerben. A párharc győztese biztosan bennmarad és az ötödik helyért játszik, a vesztes még küzd a kiesés elkerüléséért. Szóval igen fontos mérkőzések előtt állunk.
Ellenfelünk a Nagykanizsa lesz, akikkel háromszor mérkőztünk meg az alapszakaszban és kétszer a hozzánk hasonlóan piros-kék színben pompázó ‘kanizsa nyert. Az első mérkőzésen hazai környezetben játszunk, melyet követően idegenbe utazunk. Két győztes találkozó zárja le a kérdéseket, ha a két mérkőzésen ez nem dől el, akkor a harmadik derbit szintén mi rendezhetjük hazai környezetben. Rendkívül fontos lenne, hogy az első találkozót megnyerjük és előnnyel utazhassunk a visszavágóra.
Az alapszakasz eredmények:
Nagykanizsa – Eger = 6:4 (4:2)
Eger – Nagykanizsa = 5:1 (0:1)
Nagykanizsa – Eger = 6:2 (3:1)
A párharc mérkőzései:
2026. április 11. 15:00, Tiszafüred: Eger – Nagykanizsa
2026. április 17. 19:00, Nagykanizsa: Nagykanizsa – Eger

Dr. Vitányi László vezetőedző várakozása:
“Nem számítok könnyű párharcra. A ‘kanizsa masszív csapat. Három mérkőzést játszottunk egymás ellen, abból kettőt ők nyertek, a hat félidőből négyet nyertek, egy végződött döntetlenre és csak egyet tudtuk mi megnyerni. Ez is mutatja, hogy rendkívül nehéz dolgunk lesz. Az utolsó mérkőzésen és azt követően volt egy kis nézeteltérés a csapatok között, amit sajnos én sem feltétlenül reagáltam le jól (a klubtól természetesen megkaptam a megérdemelt szankciómat), ettől függetlenül sok szeretettel várjuk ellenfelünket, bízunk benne, hogy jó találkozót tudunk játszani. Vannak kiváló játékosok ellenfelünknél, megpróbálunk a lehető legjobban felkészülni rájuk, de az alapszakaszbeli egymás elleni eredmények azt mutatják, hogy nem mi vagyunk feltétlenül a párharc esélyesei. Az alapcélunk eléréséhez ezt a párharcot meg kellene nyernünk, így fontos lesz a játékosok elszántsága és csak olyan egri játékosok húzhatnak mezt, akik ezer százalékosan tudnak ebben segíteni és csak az egri siker jár a fejükben. Jelenleg úgy néz ki, hogy minden játékosra számíthatok, így maximum edzői döntés miatt lehet kimaradó. Sajnos nem tudjuk a megszokott időben játszani a találkozót, hiszen előre egyeztetett klubprogramunk van és mivel vasárnap a választások lesznek, eléggé behatárolt maradt a lehetőségünk. Ettől függetlenül bízunk benne, hogy a szokatlan időpont ellenére is lesznek nézők és sikerül megnyernünk az első mérkőzést.”