NB3: Debrecenbe utazunk

NB3-as labdarúgó csapatunk a bajnokság huszonnegyedik fordulójában idegenben lép pálya, a DVSC II. vendége lesz.

A debreceniek egészen elképesztő sorozatot zártak le a múlt héten hiszen tizennégy találkozó után találtak legyőzőre és maradtak pont nélkül. Még szeptember végén – sajnos pont Egerben -, kezdték el a szenzációs menetet, ami múlt héten a kisvárdai vendégjáték során szakadt meg. A mieink ellentétes úton vannak, hiszen a két tavasz győzelmet követően, immáron négy találkozón nem szereztünk pontot.

Simon Antal tanítványai jelenleg a tabella kilencedik helyén állnak. Az eddigi huszonkét bajnokin 28 pontot szereztünk, így a középmezőnyben állunk. Ellenfelünk a tabella negyedik pozíciójában található és akár még az érmes helyek megszerzésében is reménykedhetnek.

A mieink vendégségben eddig tizenegy találkozót játszottak, mindösszesen kétszer nyertünk, három döntetlen mellett hatszor szenvedtünk vereséget. A debreceniek hazai környezetben két vereség és három döntetlen mellett, hat alkalommal gyűjtötték be mindhárom pontot.

Csapatunk házi gólkirálya Boros Gábor, aki eddig tízszer volt eredményes, amellyel az összesített lista ötödik helyén áll. A vendégek legeredményesebb játékosa Batai Tamás volt, ő azonban a téli szünetben a DEAC-hoz igazolt, így a debreceni listát a húsz esztendő, korábban a második vonalban Mezőkövesden pályára lépő Doktor Zsolt vezeti, aki hat alkalommal talált eddig be.

Egyik csapatnál sincsen eltiltott. Az ősszel a debreceniek öt góllal múltak felül bennünket Egerben.

A mérkőzés 2026. április 11-én 14:00 órakor kerül megrendezésre a debreceni DEAC Sporttelepen. A játékvezető Nagy Attila László lesz, tevékenységét Vozár Ákos és Dr. Kulcsár Judit segíti.

Vélemény, hozzászólás?