Beindul a nagyüzem utánpótlás fronton

Az U19-es és U17-es csapatunk is megkezdheti menetelését a bajnokságban. A kisebbeknél Montvai Tibor vezetésével már több mint egy hónapja készülnek a srácok. Egy jó csapat van kialakulóban, hiszen ennek az együttesnek a magja szerzett az előző szezonban ezüstérmet az NBII-ben. Egy kiváló játékosunk azonban eligazolt, hiszen Lakatos Péter Debrecenbe szerződött. Ezúton is szeretnénk neki sok sikert kívánni a pályafutásához. Montvai Tibor elmondása szerint jól dolgoztak a srácok a nyár folyamán. Nagyon bízik benne, hogy a sérülések majd elkerülik a csapatot és együtt, keményen dolgozva szép eredményeket érhetnek el. Első alkalommal Rákospalotára utaznak a fiúk.

A nagyobbakat most Pápai Zoltán fogja vezetni. Szerencsére az U19-es együttesünk is acélosabbnak tűnik mint a tavalyi esztendőben. Már a felnőtt kerettel készülő Molnár Andris vagy Fónagy-Marcell sokat tehet azért, hogy a jövőben szép eredményeket érjenek el ifistáink. Szerencsére új játékosokkal is sikerült megerősíteni a keretet. Bálint Csanád aki szintén a felnőttekkel készül Barcikáról érkezett és nagy erőssége lehet majd az U19-nek. Későbbiekben pedig felnőtt csapatunknak is. Fodor Gergő korosztályának egyik legjobb szűrője, őt Hódmezővásárhelyről sikerült leigazolnunk, míg Szalai Balázs Mezőkövesdről érkezett. Természetesen az ifiktől is azt várjuk el,hogy szépen szerepeljenek, egyáltalán nem valóságtól elrugaszkodott az a kijelentés, hogy a mezőny első felében lehet végezni.

MLSZ U-19 III. KÖZÉP “B” csoport 1. forduló

2017.09.02 – 12:30

Budapest, REAC Vasgolyó utcai Sporttelep

REAC SPORTISKOLA SE “A” – EGER SE

MLSZ U-17 III. KÖZÉP “B” csoport 1. forduló

2017.09.02 – 10:30

Budapest, REAC Vasgolyó utcai Sporttelep

 REAC SPORTISKOLA SE “A” – EGER SE

Vélemény, hozzászólás?