U13: ,,Az akarattal nem volt gond.”

Az Eger SE U13-as csapata hazai pályán játszott az elmúlt szombaton. A Kisvárda együttesét fogadták a Felsővárosi Sporttelepen. A 4×20 perc alatt 10 gól esett, 2 a vendégek kapujába, 8 a hazai gárdáéba. https://adatbank.mlsz.hu/match/59/0/25981/22/1807292.html

Fűkő Tibor vezetőedző értékelése: Szombat reggel a Kisvárda csapatát fogadtuk a Felsővárosi sporttelepen. A mérkőzés úgy indult, ahogy elterveztük. A pálya minden pontján ott voltunk agresszívan, határozottan. Egy gyönyörű támadás végén meg is szereztük a vezetést. Ez után közvetlenül még 2 olyan ziccerünk volt, amit általában gólra szoktunk váltani. A játékrész végén kaptunk egy nagyon buta és elkerülhető gólt, amire szintén 2 nagy helyzettel válaszoltunk. Majd következett egy óriási les gól, amivel hátrányba kerültünk és láthatóan megfogta a csapatot és engem is. Ezután szintén sikerült kihagyni mindent és ahogy az utánpótlás csapatoknál lenni szokott, megindultunk a lejtőn. Sorra dobtuk azokat a hibákat, amik tavasszal egy cseppet sem voltak ránk jellemzőek. Az alap dolgokat nem tartottuk be és teljesen szétesett minden. Az első 40 perc nagyon jól nézett ki, de ami utána következett az már a lejtő alja volt. Picit fura ilyet mondani, de egy olyan mérkőzésen kaptunk egy zsák gólt, ahol azért nem volt a két csapat között 6 gól különbség. Az akarattal semmi gond nem volt, inkább fejben a döntésekkel kell majd visszarázódni a következő mérkőzésig.

Hajrá ESE!

Április 29-én az Eger a Nyíregyháza csapatának vendége lesz.

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


 

Vélemény, hozzászólás?