U12: Vereség Diósgyőrben

U12-es korosztályú csapatunk Miskolcon járt, a DVTK vendégeként lépett pályára. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.

Csapatunk készülődése nem volt zökkenőmentes, hiszen sok hiányzóval és “éppen visszatérővel” indultunk útra. A játék képe ennek megfelelően alakult és a borsodiak megérdemelt diadalt arattak.

Káplár Tamás vezetőedző értékelése:
“Sok hiányzóval, betegségből épp visszatérő vagy kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódó kerettel néztünk szembe ellenfelünkkel. A játék, a mérkőzés egésze alatt szinte kizárólag a hazaiak nyomásáról szólt. Egy-két lehetőség előttünk is adódott, de kreatív, szépen kidolgozott támadásokat nem tudtunk vezetni. Sok energiát emésztett fel a védekezés, amelybe pedig egyéni és csapat szintű hibák zöme csúszott. A második negyedben volt a csapat a legszerencsétlenebb, itt egymás után vettük ki a labdát a hálónkból. Sajnáljuk, hogy ilyen arcunkat mutattuk meg ezúttal is egy akadémiai csapat ellen, mivel alapvetően nem erre vagyunk képesek.”

Az együttes legközelebb 2024. május 18-án 10:00 órától, a Nyíregyháza Spartacus csapatát látja vendégül.

 

Vélemény, hozzászólás?