U13: Vereség Sajóvölgyén

U13-as korosztályú együttesünk a bajnokság utolsó mérkőzésén lépett pályára. Putnokra volt hivatalos a csapat, ahol a Sajóvölgye Focisuli látott vendégül minket. A részletes jegyzőkönyv ellenfelünkre kattintva érhető el.

A hazai voltak a kezdeményezőbbek és nagyjából 25 perces elosztásban három gólos előnyre tettek fel. A harmadik gól után rögtön váltottak az egri fiúk és nyomás alá helyezték a borsodiak. Ennek eredeményeképp Kovács Ádám István duplájával felzárkóztunk, azonban a késői ébredés többre már nem volt elegendő.

Bánka Balázs vezetőező értékelése:
“Az utóbbi időben, a nekünk ki-ki meccseken jó formában, eredményesen játszottunk, de sajnos nem sikerült megismételni ezt a teljesítményt! Nem voltunk elég élesek, motiváltak, jó értelemben dacosak… Az első 20 perc kiegyenlített játékot hozott, a következő 40 percben a játék minden elemében fölénk nőttek a hazaiak, és 3-0-ra elmentek! Az utolsó 20 percre, mindegy-mindegy alapon feljebb mentünk, sikerült is egy gólra felzárkózni, ha van még pár perc talán az egyenlítés is összejön, bár őszintén nem érdemeltük volna meg! A jövőre ebből tanulni kell, akkor van esélyünk, ha a mérkőzés elejétől kezdve ezer fokon égünk..”

Vélemény, hozzászólás?