U17: Döntetlen a Váccal

U17-es korosztályú labdarúgó csapatunk a Regionális Kiemelt Bajnokság ötödik fordulójában a Vác VLSE együttesét fogadta. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.

Az egriek szereztek vezetést Besenyei Bálint találatával az első negyedóra végén, azonban ki-ki mérkőzés volt a pályán, nagy iramban játszottak a csapatok, felváltva forogtak veszélyben a kapuk.

A második játékrész elején bő öt perc alatt tudott fordítani a pest vármegyei alakulat, azonban nem sokkal később Besenyei Bálint ismét betalált, ezzel egalizálva az eredményt.

A hátralévő huszonöt percben mindkét csapat a győzelemre törekedett és a vendégek egy picivel közelebb álltak ehhez, gól már nem született és pontosztozkodással ért véget a találkozó.

Gyetván Krisztián vezetőedző értékelése:
“Egy igen jó iramú mérkőzést sikerült játszanunk a váci csapattal. Az első félidőben rengeteg átmenet jellemezte a játékot, a fiúk meg igen fegyelmezetten tartották magukat a megbeszéltekhez. A második félidő elején két figyelmetlenség megbosszulta magát, mert a vendégek megfordították a találkozót. A fiúk azonban hittek magukban és Besenyei Bálint duplájával egyenlíteni tudtunk. A mérkőzés utolsó szakaszában a vendégeknek sikerült érvényesíteni akaratukat, de újabb gól már nem született. Gratulálok az egész csapatnak, igaz 1:0-ás vezetésünknél ajtó-ablak ziccert hibáztunk, de ha igazságosan nézzük az ellenfélnek is több helyzete volt. Számunkra nagyon értékes pontot sikerült szerezni egy jó csapat ellen. Sok sikert kívánok a továbbiakban a Vác csapatának! Mi pedig csak dolgozunk tovább és a végén meglátjuk sikerült-e elérni a kitűzött célt!!!”

A csapat legközelebb 2024. október 12-én 13:00 órától a BVSC vendége lesz Budapesten.

Vélemény, hozzászólás?