NB3: Nyíregyházára látogatunk

NB3-as labdarúgó csapatunk izgalmas túra előtt áll, hiszen a Nyíregyháza Spartacus vendégeként fog pályára lépni vasárnap délelőtt.

Mindkét együttes remek formában van, hiszen három bajnoki óta veretlenek a brigádok, azonban a szabolcsiak ezt is kimaxolták, hiszen mindhárom esetben győzedelmeskedtek.

A “visszajátszók” mindig egy érdekes kérdés a tartalék együttesek esetében, itt most annyit tudunk rögzíteni, hogy az élvonalbeli csapat ma este lép pályára Újpesten.

A hazaiak a nyolcadik helyen állnak, 14 szerzett ponttal. Legeredményesebb játékosuk a hat találatot szerző, 21 esztendős, saját nevelésű Pataki Bence – aki egy alkalommal már az élvonalbeli mérkőzés keretben is szerepelt.

A mieinknek a korai kezdés okozhat plusz problémát, hiszen a bajnokira 11:00 órakor kerül sor. Csapatunk a hatodik helyen áll, mindösszesen három ponttal lemaradva a dobogós helyezésektől.

A mérkőzés játékvezetője Dr. Dédesi Mátyás Benedek lesz, tevékenységét Elek Balázs és Balla Levente segíti.

A mérkőzést 2024. október 20-án 11:00 órától rendezik Nyíregyházán.

Hámori Tamás Risto játékos várakozása:
“Bízom benne, hogy a legutóbbi két döntetlen után most sikerül elhoznunk a három pontot a Nyíregyháza otthonából és továbbra is a tabella élmezőnyéhez tartozhatunk majd. Azt gondolom kiegyenlített mérkőzésre számíthatunk, ahol apróságok fognak dönteni. A Nyíregyháza egy fiatalos, de jó erőkből álló alakulat, nem lesz egyszerű dolgunk, de a csapat már többször bebizonyította, hogy idegenben is képes kiváló teljesítményre és a győzelem megszerzésére.”

Simon Antal vezetőedző várakozása:
“Egy jó formában lévő csapathoz megyünk. Az utolsó három mérkőzését megnyerte! Vannak nehezítő körülmények is. Itt a korai kezdésre és a sérültjeinkre gondolok. A kevesebb lehetőséget kapó játékosoknak alkalom viszont, hogy bizonyítsák: helyük van a csapatban és bízom benne, hogy ezzel élni is fognak.”

Vélemény, hozzászólás?