LU16: Gödöllőn őriztük meg hibátlan mérlegünket

Leány U16-os korosztályú labdarúgó csapatunk a Gödöllő vendége volt. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.

Rangadóra készültünk, hiszen a hozzánk hasonlóan szintén veretlen hazaiak remek csapattal rendelkeznek.

Ezen a napon azonban ellenálhatatlanok voltak az egri csajok. A derbit két perc alatt rendezte el a mérkőzés elején Csengeri Lili, aki végül öt találatig jutott, így 17 góllal vezeti az aktuális táblázatot.

Együttesünk végig magabiztos volt, de az egyértelműen látszódott, hogy a pest vármegyeiek remek játékerőt képviselnek és játszik náluk néhány nagy tehetség.

Az egri lányok továbbra is 100%-os teljesítménnyel rendelkeznek.

Szivósné Bozsó Renáta vezetőedző értékelése:
“A lányok a tavaszi 6-3-as vereség után kicsit félve várták a mérkőzést. Tudtuk, hogy a Gödöllőnek jó csapata van, ennek megfelelően egész héten úgy edzettünk, hogy három pontért utazzunk el, amiért meg kell küzdenünk. Megilletődötten kezdtünk, de szerencsére kapusunk résen volt és nem kerültünk hátrányba. Öt perc után már mi irányítottuk az összecsapást, tetszetős jàtékkal az első félidőben szerzett hat találatunkra nem érkezett vàlasz. A második játékrész közepén nagyon előre akartunk játszani, itt voltak hibáink, de győzelmünk nem forgott veszélyben. Különböző okok miatt a védelembe olyan jàtékosok voltak akik soha nem jászottak ezen a poszton, de nagyszerűen oldották meg a feladatukat! Csengeri Lili öt gólja mellé Pifku Noémi mesterhármassal, Csirmaz Dorina, Kalmár Veronika és Répás Zsófia 1-1 találattal iratkozott fel! Büszkék vagyunk Barbyval a lànyokra, mert a kevés meccs ellenére az edzésen elhangzottak és gyakorolt elemek megjelennek a meccseinken. Következőleg a Hatvan csapatát fogadjuk, akik a bajnokságban szintén nem szenvedtek még vereséget.”

A csapat legközelebb 2024. október 31-én 10:00 órától az eddig egy döntetlen mellett, az összes mérkőzését megnyerő Hatvant fogadja.

Vélemény, hozzászólás?