U17: Megérdemelt vendég siker

U17-es korosztályú együttesünk a Regionális Kiemelt Bajnokság tizenkilencedik fordulójában a bajnoki címért hajtó BVSC csapatát fogadta. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.
A bajnokságot vezető fővárosi csapat a három pont megszerzéséért érkezett Egerbe. Ezt a pályán is megmutatták a budapestiek, hiszen már az első félidőben magabiztos előnyre tettek szert.
A listavezető végül megérdemelt sikert aratott.
Gyetván Krisztián edző értékelése:
“A mérkőzésen teljesen megérdemelt vendégsiker született, még ilyen arányban is. A srácokat viszont nem tudom elmarasztalni, mert mindent megtettek, ez viszont most ennyire volt elég. El kell felejteni gyorsan ezt a mérkőzést és készülni a következőre. Gratulálunk a vendégeknek és sok sikert a továbbiakban!”
A csapat legközelebb 2025. április 19-én 10:00 órától az MVSC Miskolc vendége lesz.