NŐI FUTSAL NB1: Hosszabbítás után negyedikek lettünk

Női futsal csapatunk abszolút újoncként vágott neki az idei bajnoki szezonnak, ahol elsődleges célunk a bennmaradás kiharcolása volt. A gárda minden várakozást felülmúlva bronzérmet szerzett a Magyar Kupában, mi adtuk a gólkirálynőt és a bajnokság harmadik helyéért játszhatott. Az első mérkőzésen a zömében U17-es csapatunk vereséget szenvedett Tolnán, így a visszavágón csak a győzelem jelenthetett sikert. A Tolna elleni találkozóra Tiszafüreden került sor. A találkozó részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.
A találkozót rendkívül komolyan vette ellenfelünk, hiszen már szombaton a helyszínen tartózkodott. Mindkét csapat nagy elánnal vetette bele magát a meccsbe és öt perc utána Kota Szabina szenzációs egyéni megoldását követően Pintér Petra találatával megszereztük a vezetést. Nem sokkal később egy eladott labdából egyenlíteni tudtak a vendégek, majd egy váratlanul megítélt büntetővel a vezetést is megszerezték. Hat perccel a szünet előtt pedig egy szögletet követően, “Csikar” szögből értek el gólt. A félidő előtt egy remek támadás végén harcoltunk ki büntető, amit a sértett Pintér Petra értékesített.
A pihenőt követően parázs, izgalmas mederben folytatódott a derbi, ahol ismét a tolnaiak szereztek vezetést, de Kota Szabina újabb remek egyéni megoldását követően Jakab Zsófia egyenlített, melyet követően két percen belül ismét Pintér Petra talált be, amellyel döntetlen volt az állás. Nem sokáig, ugyanis húsz másodperc elteltével a tolnaiak ismét magukhoz vették a vezetést. Kovács Nelli és Végh Katalin remek mezőny teljesítménye mellett még hátra volt a slusszpoén, hiszen Kota Szabina másfél perccel a lefújás előtt megkoronázta teljesítményét és egy remek átlövéssel egalizált – így következhetett a hosszabbítás.
Itt sajnos nem voltunk elég koncentráltak és a rutinosabb vendégcsapat két perc alatt lerendezte a kérdést, mellyel megszerezte a harmadik helyet.
A mieink a bravúros negyedik helyen értek célba, ami szenzációs teljesítmény. A csapat idei teljesítményéről részletes beszámoló hamarosan.
Dr. Vitányi László vezetőedző értékelése:
“Igaz derbit játszott a két együttes. Szinte minden volt benne, ami kell egy ilyen találkozón. Úgy gondolom, hogy a lányok idei teljesítménye minden várakozást felülmúlt, nem kérdés, hogy csak szuperlatívuszokban lehet beszélni a csapatról. A bajnokság egészét tekintve a három legjobb csapat végzett előttünk, azon fognak dolgozni a csajok, hogy egyet jövőre megelőzzenek. Köszönjük a fantasztikus szurkolótábornak az egész éves biztatást és köszönöm a lányoknak az idei esztendőt. Nagyon büszke vagyok arra, amit elértünk!”