LU16: Győzelem a rangadón, karnyújtásnyira a bajnoki cím

Leány U16-os korosztályú csapatunk a bajnokság huszonegyedik fordulójában a DVSC-DEAC csapatát fogadta. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.
Rendkívül izgalmas meccs előtt álltunk, hiszen a tabella alapján a helyzet hasonló volt, mint az LU19 csapatnál: amelyik csapat nyer, az a bajnok. Itt persze, annyi kitétel volt, hogy van még egy forduló, így inkább úgy pontos, hogy amelyik csapat nyer, az óriási lépést tesz a bajnoki címért. A debreceni találkozóan súlyos vereséget szenvedtünk és a találkozó előtt is a vendégek voltak jobb pozícióban.
Óvatosan kezdtek a csapatok a sok kilátogató néző előtt, mindkét együttesben átérezték a tétet, ez inkább nyomasztólag hatott a lányokra. Azonban néhány perc elteltével egyre inkább kezdeményeztünk, majd Csengeri Lili találatával megszereztük a vezetést, de az izgalmak folytatódtak ugyanis a vendégek hamar egalizáltak. Egy szabadrúgás a kapufáról levágódott, de Nyíri Viktória olyan önfeláldozóan vetette bele magát, hogy a gólja mellett megsérült és csak hosszas ápolás után tudott a pályára visszamenni. A félidőben így egy góllal vezettünk.
Csodálatosan kezdtük a második játékrészt, hiszen két perc alatt előbb Csengeri Lili, majd Nyíri Viktória is betalált – utóbbit a gól után le is kellett cserélni, hiszen addig is csak sántítva tudott játszani.
A vendégek nem adták fel és nagy perc alatt két gólt is szereztek, így az utolsó tíz perc izgalmasan telt. Helyzet mindkét csapat előtt adódott, de végül sikerült megtartanunk előnyünket, amellyel pontelőnnyel fordulhatunk az utolsó játékrészre, amikor a sereghajtó Mezőkövesdhez látogatunk.
Csapatunk a saját ünneplését megszakította és vigasztalták a síró debreceni lányokat, ami rendkívül szimpatikus és sportszerű jelenet volt az egri lányok részéről – igazi bajnokok.
A góllövőlistát Csengeri Lili vezeti 64 (!!!) találattal, ami tizenöt gólos előnyt jelent.
Szivósné Bozsó Renáta vezetőedző értékelése:
“Hazai pályán fogadtuk a Debrecen csapatát, akiktől ősszel sajnos nagyarányú vereséget szenvedtünk. Szerettük volna, ha a bajnoki cím az utolsó fordulóban dől el, ezért nekünk ma győzni kellett. Nem jó előjelekkel vártuk a meccset, voltak sérültjeink, hiányzónk és betegünk is. De a CSAPAT egyben van, jó közösséget alkotnak, tudtuk hogy szívvel-lélekkel hajtani fognak a lányok. Barbival egy olyan játékstílust kértünk a csapattól, amit még nem alkalmaztunk “élesben”. Nem mondom, hogy a mai meccsen szépen vagy jól játszottunk. Azonban azt látni hogy többen erőn felül teljesítettek, vagy vállalták a játékot a problémák ellenére, büszkeséggel tölt el minket! Jó volt hallani, ahogy biztatják, dicsérik, motiválják egymást a lányok a pályán. Szurkolóink biztatását köszönjük, bízunk benne hogy az utolsó meccsünkön is győztesen tudjuk elhagyni a pályát!”
A csapat a bajnokság utolsó fordulójában 2025. május 31-én 11:00 órától a Mezőkövesd vendégeként lép pályára.